Infostart.hu
eur:
359.94
usd:
309.35
bux:
132424.35
2026. május 19. kedd Ivó, Milán

Elhunyt Robert Hogan

Elhunyt 87 éves korában Robert Hogan amerikai színész, akit a közönség számos tévésorozatban láthatott, köztük a Drót és a Gyilkos sorok című szériában.

Hat évtizedes pályafutása alatt mintegy 150 produkcióban szerepelt. Az 1960-as évektől foglalkoztatták a televízióban. Játszott a Gyilkos sorok, a Gunsmoke, az Esküdt ellenségek és a Drót című sorozatban is.

1933-ban született New Yorkban. Szolgált a hadseregben a koreai háborúban, majd hazatérve a New York-i Egyetemen mérnöknek tanult, de gyenge eredményei miatt inkább úgy döntött, hogy a színészet felé fordul.

Színpadon 1961-ben debütált egy off-Broadway színházban, de még abban az évben Los Angelesbe költözött, ahol a televízióval jegyezte el magát. Karakterszerepeket kapott, gyakran játszott tekintélyt parancsoló karaktereket, katonatiszteket vagy rendőröket.

Robert Hogannál 2013-ban állapítottak meg Alzheimer-kórt, de még öt évig szerepelt tévés sorozatokban. Feleségével, az író Mary Barbera-Hogannel a napokban bekövetkezett haláláig, csaknem negyven évig élt együtt.

Quentin Tarantino legutóbbi, Volt egyszer egy Hollywood című filmjében állított emléket neki: a filmben bejátszott egykori sorozatait nézve dicséri őt a főszerepet alakító Leonardo DiCaprio.

Címlapról ajánljuk
Nyilvános a kegyelmi ügy dokumentumainak egy része, Magyar Péter várja a többi iratot Sulyok Tamástól

Nyilvános a kegyelmi ügy dokumentumainak egy része, Magyar Péter várja a többi iratot Sulyok Tamástól

A kegyelmi ügy Igazságügyi Minisztériumnál lévő, kedden nyilvánosságra hozott dossziéjának dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét – jelentette ki a miniszterelnök rendkívüli, a dokumentumokat bemutató sajtótájékoztatóján.

Vissza a klubba? Vita robbant ki a vezetőváltásra készülő brit Munkáspártban

Szappanoperába való civakodással folytatódik a brit Munkáspárt vezetőválasztási drámája, amely egyben meghatározza, ki lehet Keir Starmer utódja a kormány élén. Most az robbantotta fel a közéletet, hogy az egyik esélyes visszaléptetné az országot az Európai Unióba. Egyetlen választókerület eldöntheti a brit kormányfői poszt sorsát, ha változott az emberek véleménye az ügyben.
Magyar-kormány: hamarosan új bejelentést tesz Magyar Péter, azonnali vizsgálatok sorát rendelte el az új kabinet

Magyar-kormány: hamarosan új bejelentést tesz Magyar Péter, azonnali vizsgálatok sorát rendelte el az új kabinet

Magyar Péter kormánya hétfőn tartotta második ülését, amelyen több érzékeny területen – köztük a költségvetés, az egészségügy, a paksi atomerőmű és az MTVA működése kapcsán – soron kívüli vizsgálatot rendelt el. A kabinet szerint az Orbán-kormány eltitkolt tételekkel és valótlan adatokkal hagyta hátra az idei büdzsét, amit a Fidesz–KDNP visszautasított. Közjogi feszültséget okozott, hogy Sulyok Tamás köztársasági elnök megtagadta a lemondást, a miniszterelnök pedig ismét távozásra szólította fel. A külpolitikai irányváltás részeként magyar–ukrán tárgyalások indulnak a kárpátaljai magyarok jogairól, Magyar Péter első hivatalos külföldi útja pedig Lengyelországba vezet. A keddi napot várhatóan újabb bejelentések határozzák meg: Magyar Péter jelezte, hogy kedd reggel újabb részleteket oszt meg a nyilvánossággal a 2024-ben kirobbant ügyhöz kapcsolódó, a bicskei gyermekotthonban történt elnöki kegyelemnél. A kormányalakításról és a kapcsolódó döntésekről folyamatosan frissülő tudósításban számolunk be.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×