Infostart.hu
eur:
360.6
usd:
310.41
bux:
132095.56
2026. május 19. kedd Ivó, Milán
A balatoni évadnyitó vitorlásverseny Balatonfürednél 2019. május 10-én.
Nyitókép: MTI/Bodnár Boglárka

Megnyílt a balatoni vitorlásszezon

A hagyományos vitorlabontó ünnepség keretében nyitották meg a vitorlás szezont szombaton, Balatonfüreden, valamint elrajtolt a 878 Co. Nagydíj.

A koronavírus-járvány miatt a szokásosnál szűkebb körben megrendezett ünnepségen Gerendy Zoltán, a magyar szövetség elnöke elmondta, hogy a versenyre 164 hajó nevezett. A közelgő, tokiói olimpiáról szólva megjegyezte, hogy a továbbra is bizonytalanságot jelentő járványhelyzet ellenére optimistán tekintenek a jövőbe, és nagy erőkkel készülnek a megmérettetésre.

Holczhauser András, a szervezet főtitkára az MTI-nek elmondta, hogy

az évadnyitón 26 kategóriában állnak rajthoz versenyzők, Alsóörs és Tihany érintése után Balatonfüredre térnek vissza,

a távot legkésőbb délután fél 5-ig kell teljesíteni. Kiemelte: a mezőnyben 15 százalékos a női versenyzők aránya. A díjátadót - melyet 1935 óta rendeznek meg - július 21-én tartják, fűzte hozzá a főtitkár. Bóka István, Balatonfüred polgármestere úgy fogalmazott, hogy a vitorlabontó ünnepséggel a szezon rajtja mellett hagyományosan a turisztikai idény kezdetét is ünneplik. Örvendetesnek nevezte, hogy "mára a Balaton és Balatonfüred is négy évszakosnak" számít. A polgármester köszöntötte az általa történelmi hajóknak nevezett Kishamis, Nemere 2, Sirokkó és Tramontana legénységét. Reményét fejezte ki, hogy a vitorlázás tekintetében is sikeres lesz az idei, olimpiai év. Hangsúlyozta: még soha nem volt akkora esély szép eredmények elérésére úgy a férfi, mint a női szakágban, mint Tokióban.

A vitorlabontó hagyományaihoz híven az ünneplők felvont nemzeti lobogó mellett megkoszorúzták a Balatont.

Címlapról ajánljuk
Oeconomus: így változott a magyar orvosok bére

Oeconomus: így változott a magyar orvosok bére

Az elemző szerint a 2026 előtti években eddig nem látott fizetésemelés történt. Az InfoRádió megkeresésére Jávor Balázs azt is mondta, a 2020-as, egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvény fordulópontot jelentett. A rezidensek majdnem háromszor, a szakorvosok 4,3-szor, a főorvosok pedig 3,7-szer nagyobb reáljövedelemmel bírnak mostanra 2010-hez képest.

Kegyelmi botrány: most újra Magyar Péternél pattog a labda, majd Sulyok Tamásnál fog

Nyilvánosságra hozta a kormány a kegyelmi botrány iratainak egy részét. Ezt Magyar Péter miniszterelnök jelentette be rendkívüli sajtótájékoztatóján. Az elhangzottakra már az államfő és a Fidesz is reagált. Sulyok Tamás közölte: átadja Magyar Péternek a nála lévő dokumentumokat, ha „hivatalos felkérést kap rá”. Két ügyvéd is reagált.
Csak egy módon állítható meg Oroszország örökös terjeszkedése – Óriási felelősség nyomja Európa vállát

Csak egy módon állítható meg Oroszország örökös terjeszkedése – Óriási felelősség nyomja Európa vállát

Az orosz–ukrán háború lezárásáról szóló viták során nemcsak Ukrajna, hanem Oroszország jövőbeli biztonsági elhelyezkedése is kulcskérdés – ám a történelem azt mutatja, hogy Moszkva csak állandó terjeszkedés révén érzi magát biztonságban. A NATO hagyományos katonai fölénye ellenére a demokratikus társadalmak sebezhetőek az orosz nem konvencionális hadviseléssel és manipulációval szemben. Megoldás egy eurázsiai biztonsági rendszer létrehozása lenne, amely Európát, Oroszországot és Kínát egyaránt magában foglalja, és amely nem értékalapon, hanem kemény stratégiai érdekek mentén működne. Bár egy ilyen rendszer kialakítása jelenleg nincs napirenden, a koncepció kidolgozása már most fontos, mert elősegítheti az orosz–ukrán konfliktus rendezését is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×