Infostart.hu
eur:
361.79
usd:
311.73
bux:
131773.44
2026. május 19. kedd Ivó, Milán

Dragomán György: azért főzök, mert addig se kell írni

A József Attila-díjas író Főzőskönyv című kötetében sajátos stílusban, a belső és külső történésekkel meséli el, hogyan és milyen ételeket kreál a konyhában.

Életemben először élményt a főzés akkor okozott, mikor kiskoromban megtanultam, hogy lehet cukrot pergelni, abba diót szórni, és ebből egy édességszerűség jön létre. Ötéves lehettem, mikor ezt kipróbáltam, egy barátomtól hallottam róla. Egyedül is sokszor csináltam, ez volt az első és azóta azóta tulajdonképpen folyamatosan főzök kisebb-nagyobb megszakításokkal – mondta Dragomán György új kötetéről, a Főzőskönyvről.

"Azért főzök, mert addig se kell írni. Olyan kivételes helyzetben vagyok ebből a szempontból, hogy a főzést tulajdonképpen az írásból való teljes és tökéletes kikapcsolódásra használtam az utóbbi 25 évben – mondta a konyhai tevékenység motivációjáról. – Nagyon igyekszem, hogy ne gondolkozzak. Én regényíró vagyok és nagyon nehéz kijönni abból a mentalitásból, hogy az ember a jelenetben van, és a mondatokat csiszolja fejben. A főzés erre nagyon alkalmas, egész másfajta fizikai kreativitás. Az írásban a legnehezebb vagy nem történik semmi, hanem ül az ember a fotelben és maximum gépel. A főzés ennek teljesen ellentéte, ott tényleg történik valami mindig, egy fizikai folyamatnak vagyunk a részei, amelynek a végére valami lesz, megfogható, megehető, ízlelhető, szagolható jön létre."

Főzés közben igyekszik nem mondatokban gondolkozni, és mióta többet ír főzésről, vigyáznia kell, hogy közben ne próbáljon receptet írni. Igaz, a Főzöskönyvben sem recepteket kínál, hanem történeteket, élethelyzeteket, sztorikat.

"A főzésről is úgy tudok írni, ahogy regényt is írok. Egy történetről van szó, arról, hogy meséljem el azt, amit csinálok, s ez egy fontos kérdés. A tudósoknak is az egyik problémájuk, hogyan tudják elmesélni azt, amit csinálnak. A főzéssel is ez van, a receptet könnyű leírni, de magát a folyamatot, ami ott történik az emberrel kívül és belül, egy kicsit nehezebb" – mondta, és hozzátette, arra tett kísérletet, hogy úgy írja le a folyamatokat, hogy ne csak a külső, hanem a belső történések is benne legyenek. Izgatottan várta, hogy ez működik-e, és megnyugvással vette tudomásul, hogy működik, szinte minden receptet megfőzte valaki.

"Tudtam, amikor megírtam, hogy működik, mint könyv. A nappaliban az ember az elejétől végéig el tudja olvasni. De ez a könyv valahol félúton van a konyha meg a nappali között, és sejtettem, hogy működni fog, de hogy mind a két helyen tud működni, az most már három hónap után nyilvánvaló. Ilyet még nem írtam, a regény és a novella is teljesen más. Itt sokkal konkrétabb eredmények vannak, mint a regényben" – mondta Dragomán György.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Scherer Péter utolsó interjúja az InfoRádióban: nem volt megírva semmi…

Hatvannégy éves korában kedd délelőtt elhunyt Scherer Péter. A Jászai Mari-díjas színművész az idén januárban interjút adott az InfoRádiónak, amelyben az akkor elnyert Páger Antal-díj jelentette elismerés mellett beszélt a pályája kezdetéről, a Mucsi Zoltánnal alkotott legendás párosukról, a színésszé válás rögös útjáról és arról is, miért fontos, hogy a néző kapjon hideget és meleget is.
inforadio
ARÉNA
2026.05.20. szerda, 18:00
Horn Gábor
a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke
Kisebb lefordulás az amerikai tőzsdéken

Kisebb lefordulás az amerikai tőzsdéken

A tőzsdei hangulatot továbbra is az iráni helyzet mozgatja, Donald Trump elhalasztotta a tervezett katonai csapást Irán ellen, és egy lehetséges nukleáris megállapodásról beszélt, amire az olajár esni kezdett. A vállalati hírek közül az Uniper került fókuszba, a német kormány elindította az energiacég értékesítési folyamatát, miután a 2022-es energiaválság idején 13,5 milliárd euróért államosította a társaságot. Ami a tőzsdei mozgásokat illeti, Ázsiában vegyes elmozdulásokat láttunk reggel, Európában viszont enyhe emelkedéssel kezdődött a nap, majd a nyitástól távolodva egyre jobb lett a hangulat. Az USA-ban ezzel szemben esés volt kedden, főleg a technológiai szektorban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×