Infostart.hu
eur:
359.52
usd:
309.31
bux:
131460.2
2026. május 20. szerda Bernát, Felícia
Közös zászlólengetés a 27. Sziget fesztiválon az óbudai Hajógyári-szigeten 2019. augusztus 10-én.
Nyitókép: MTI/Mónus Márton

Gerendai Károly: könnyen veszélyben lehet a 2021-es Sziget is

Korábban ilyenkor a bérletek 30 százaléka már gazdára talált, most az értékesítés eddig lehetetlen volt, márciusig pedig teljességgel kockázatos, így a szervezők aligha számolgathatnak - figyelmeztet a fesztivál jelentős részétől pár éve megváló vállalkozó.

Szerencsésnek tartja magát Gerendai Károly, hogy a fesztiválszezon elmaradása már épp a Sziget fesztivál jelentős részének (70 százalék) eladása után érte, így is van fél milliárd forintnyi vesztesége csak a járvány miatt, és a Szigetből is nála van még 15 százalék.

A vállalkozó Forbesnak adott interjújából kiderül az is, hogy szerinte még a 2021-es Sziget is veszélyben van, de a kisebb fesztiválok minden bizonnyal megtarthatók.

A Sziget kaliberű fesztiváloknál szerinte az (is) okozza a bizonytalanságot, hogy nem látni előre, mennyit költhetnek a szervezők, korábban a jegyelővételekből lehetett számolgatni (szeptember-októbertől már árulták a Sziget jegyeit régen, a tél kezdetére pedig a bérletek harmada elment), most viszont nem, és ez február-márciusig így is marad "egy tízmilliárdos rendezvény esetében".

Éttermei is vannak, de ezek nagy része teljesen zárva tart, a házhozszállítási tevékenység csak a veszteségeket faragja le.

A teljes interjút itt lehet megtekinteni:

Címlapról ajánljuk
Bauer Bence: összeomlóban a német kormánypártok támogatottsága, válságot hozhat a polgári juttatás rendszere

Bauer Bence: összeomlóban a német kormánypártok támogatottsága, válságot hozhat a polgári juttatás rendszere

Akár előre hozott választásokat is eredményezhet Németországban, ha nem módosítják az úgynevezett polgári juttatás (Bürgergeld) rendszerét. A növekvő szociális kiadások ugyanis már szinte fenntarthatatlan módon terhelik meg a német költségvetést. A CDU/CSU–SPD kormánykoalíció támogatottsága soha nem látott mélységben, már csak 34 százalékon áll, miközben az AfD közel a 30 százalékhoz.

Magyar Péter „kívül akar maradni a lengyel belpolitikai vitákon”

A kétoldalú, ezen belül a gazdasági kapcsolatokról, Magyarország orosz gáztól való függetlenedésének támogatásáról, a kelet-közép-európai régió biztonságáról és a régiós együttműködési formák elmélyítéséről tárgyalt Magyar Péter miniszterelnök szerdán Karol Nawrocki lengyel elnökkel – tájékoztatta Marcin Przydacz, az államfői hivatal vezetője a Polsat News internetes híroldalt.
inforadio
ARÉNA
2026.05.21. csütörtök, 18:00
Bán Teodóra
a Margitszigeti Szabadtéri Színház ügyvezető igazgatója
Aktiválták a NATO légvédelmét, fordulat a magyar-ukrán viszonyban - Híreink az ukrán frontról szerdán

Aktiválták a NATO légvédelmét, fordulat a magyar-ukrán viszonyban - Híreink az ukrán frontról szerdán

Ukrán drónokat fogtak el Lettország légterében, légi riadót fújtak, miután a balti államon keresztül próbálta Kijev Moszkvát támadni. Az orosz csapatok elkezdték igencsak szorongatni Kosztyantynivkát: egyes ukrán térképek szerint a déli, délkeleti városrész külső területében már oroszok vannak. Hasonló helyzet kezd el kialakulni Liman térségében is. Közben Zaporizzsján csökken a nyomás: Sztyepnohirszk térségében állítólag kisebb ukrán ellenoffenzíva zajlik. A nap folyamán az új magyar kormány tárgyalásokat kezdett Ukrajnával a két ország kapcsolatainak javításáról. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború szerdai eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×