Infostart.hu
eur:
359.45
usd:
309.31
bux:
131460.2
2026. május 20. szerda Bernát, Felícia
Budapest, 2019. január 16. Böröndi Tamás színész, színházigazgató a Hogy volt?! című tv-műsor felvételén, az MTVA Kunigunda utcai gyártóbázisának 3-as stúdiójában. A műsorban a meghívott vendégek a régi népszerű dalokról, filmslágerekről beszélgetnek, melyek újra népszerűek lettek.   MTVA Fotó: Zih Zsolt
Nyitókép: MTVA Fotó: Zih Zsolt

Tizenkilenc napig volt kórházban Böröndi Tamás

Barátai és pályatársai emlékeznek a Vidám Színpad igazgatójára.

Ahogy arról beszámoltunk, súlyos betegség következtében, 65 éves korában elhunyt Böröndi Tamás színművész.

Csutka István, a debreceni Csokonai Színház volt igazgatója az ATV-ben azt mondta: a színész 19 napja volt kórházban és keményen harcolt. Hozzátette, a család kérésére nem közölték a betegségét, utalva arra, hogy a koronavírus fertőzte meg.

Azt mondta, Böröndi Tamás az egyik legnagyobb nevettető volt. „Akivel egy mosoly volt, nem csak együtt dolgozni, hanem valószínűleg együtt élni. Láttam, azt a fantasztikusan szép kapcsolatot, ahogyan Annával egymásra találtak a Kaktuszvirágban” – mondta feleségéről, Götz Annáról.

Szólt arról is, hogy Böröndi Tamás nagy munkabírással dolgozott, ha kellett, akkor szögelt, plakátot ragasztott, szórólapozott, jegyet árult és közben játszott.

„Most lement a függöny, és csönd, zokogás, fájdalom” – írta a Vidám Színpad Facebook-oldalán megjelent üzenetében Bodrogi Gyula, a Nemzet Színésze.

Címlapról ajánljuk
Bauer Bence: összeomlóban a német kormánypártok támogatottsága, válságot hozhat a polgári juttatás rendszere

Bauer Bence: összeomlóban a német kormánypártok támogatottsága, válságot hozhat a polgári juttatás rendszere

Akár előre hozott választásokat is eredményezhet Németországban, ha nem módosítják az úgynevezett polgári juttatás (Bürgergeld) rendszerét. A növekvő szociális kiadások ugyanis már szinte fenntarthatatlan módon terhelik meg a német költségvetést. A CDU/CSU–SPD kormánykoalíció támogatottsága soha nem látott mélységben, már csak 34 százalékon áll, miközben az AfD közel a 30 százalékhoz.

Magyar Péter „kívül akar maradni a lengyel belpolitikai vitákon”

A kétoldalú, ezen belül a gazdasági kapcsolatokról, Magyarország orosz gáztól való függetlenedésének támogatásáról, a kelet-közép-európai régió biztonságáról és a régiós együttműködési formák elmélyítéséről tárgyalt Magyar Péter miniszterelnök szerdán Karol Nawrocki lengyel elnökkel – tájékoztatta Marcin Przydacz, az államfői hivatal vezetője a Polsat News internetes híroldalt.
inforadio
ARÉNA
2026.05.21. csütörtök, 18:00
Bán Teodóra
a Margitszigeti Szabadtéri Színház ügyvezető igazgatója
Aktiválták a NATO légvédelmét, fordulat a magyar-ukrán viszonyban - Híreink az ukrán frontról szerdán

Aktiválták a NATO légvédelmét, fordulat a magyar-ukrán viszonyban - Híreink az ukrán frontról szerdán

Ukrán drónokat fogtak el Lettország légterében, légi riadót fújtak, miután a balti államon keresztül próbálta Kijev Moszkvát támadni. Az orosz csapatok elkezdték igencsak szorongatni Kosztyantynivkát: egyes ukrán térképek szerint a déli, délkeleti városrész külső területében már oroszok vannak. Hasonló helyzet kezd el kialakulni Liman térségében is. Közben Zaporizzsján csökken a nyomás: Sztyepnohirszk térségében állítólag kisebb ukrán ellenoffenzíva zajlik. A nap folyamán az új magyar kormány tárgyalásokat kezdett Ukrajnával a két ország kapcsolatainak javításáról. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború szerdai eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×