Infostart.hu
eur:
364.25
usd:
319.38
bux:
143210.74
2026. július 22. szerda Magdolna

Saját produkciójával érkezik Vácrátótra a Déryné Program

Rendhagyó előadást ígérnek.

Saját produkciójával érkezik Vácrátótra a Déryné Program: a János vitéz című előadást tekintheti meg a közönség kedd este egyedülálló környezetben, a botanikus kertben - közölte az MTI-vel Kis Domonkos Márk, a Déryné Program igazgatója.

Emlékeztetett arra, hogy a márciusban indult Déryné Program elsődleges célja a minőségi színházi kultúra eljuttatása a kistelepülésekre. "A kultúra mindenkié, nem csupán egy szűk elité. Missziónk a minőségi színházi élmény eljuttatása azokra a területekre is, ahol a kultúrához való hozzáférés lehetősége korlátozott" - mondta Kis Domonkos Márk.

Hozzátette, hogy a Déryné Program részeként megalapítottak egy kis létszámú saját társulatot, mellyel évadonként 4-5 bemutató létrehozását tervezik, valamint ezekkel az előadásokkal is utaznak országszerte. "

A Déryné Program 15 tagú saját társulatával elsősorban olyan klasszikus, nagyobb arányban pedig magyar szerzők műveit visszük színre, amelyek gondolatvilága mértékadó a ma embere számára" -

hangsúlyozta az igazgató.

A programnak köszönhetően valósul meg a keddi vácrátóti vendégjáték is, ahol a Déryné Társulat saját előadását, Petőfi Sándor János vitéz című elbeszélő költeményét Berettyán Nándor rendezésében láthatják a nézők. Kis Domonkos Márk felidézte: Szerb Antal írta Petőfi emblematikus művéről, hogy "a magyar irodalomnak vannak sokkal nagyobb szabású alkotásai, mint a János vitéz. De a János vitéz az, amit az ember szeretne odaajándékozni külföldi ismerőseinek, hogy megérezzék a magyar népjelleg melegségét, humorát, semmihez sem fogható báját, hogy megérezzék a magyar szívverését. Ebben a műben csodálatosan együtt van a magyar föld valósága és a magyar lélek álma. Ilyesmi, mint a János vitéz, a legnagyobbaknak is csak egyszer sikerül".

A Déryné Program előadása rendhagyó formában, egy óra leforgása alatt mutatja be a nézők számára Petőfi Sándor klasszikusát. Az előadás nem csupán az iskoláskorúak, hanem az egész család számára maradandó élményt nyújt, lendületes, fiatalos játékmódjával.

Spiegelhalter László, Vácrátót polgármestere kiemelte, hogy a kistelepülésen élők számára sokat jelent a Déryné Program, mert olyan emberek is színházi élményhez juthatnak, akiknek egyébként erre nem lenne lehetőségük. Hozzátette, hogy a Nemzeti Botanikus Kert különleges helyszínt biztosít az előadásnak.

Címlapról ajánljuk
Karácsony Gergely: készen állnak a 3-as metró meghosszabbításának tervei

Karácsony Gergely: készen állnak a 3-as metró meghosszabbításának tervei

Az ország legnagyobb forgalmú közlekedési vonala, a 3-as metró Káposztásmegyerig történő meghosszabbítására vonatkozó tervek készen állnak – közölte Karácsony Gergely főpolgármester, reagálva Magyar Péter kormányfő és Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter közös sajtótájékoztatóján elhangzottakra.

Orbán Viktor: „mostantól minden illegitim, a célunk a jogállam visszaállítása, de kizárólag békés eszközökkel”

Eljött az önkény kora, az utolsó legitim államfő Sulyok Tamás. A Fidesz nem vesz részt az új közjogi méltóságok megválasztásában, és mindegyiküket illegitimnek fogja tekinteni. A Fidesz célja a demokrácia visszaállítása – mondta Orbán Viktor, hozzátéve: parlamenti, kizárólag békés keretek között folytatják az ellenállást, ennek gyakorlati módjairól a hétvégén a Tusványoson beszél majd. A Fidesz elnöke Bóka Jánossal, a Fidesz kedden megválasztott parlamenti frakcióvezetőjével tart tájékoztatót. „Szijjártó Péter döntését maximálisan támogattam, rá még nagy politikai szerep vár Magyarországon, nem holnap, hanem holnapután” – fogalmazott Orbán Viktor.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×