Infostart.hu
eur:
363.44
usd:
324.64
bux:
144926.07
2026. október 14. szerda Helén
A veszprémi Tűztorony 2020. augusztus 6-án. A Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosa Program 2023 (EKF) ötven milliárd forintos kormányzati támogatást kap, az infrastrukturális fejlesztések mellett ebből valósulnak meg a rendezvények is.
Nyitókép: MTI/Vasvári Tamás

Ötvenmilliárdból ragyoghat Veszprém–Balaton – képek

Ötven milliárd forintos kormányzati támogatásból gazdálkodhat a Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosa Program (EKF), az infrastrukturális fejlesztések mellett ebből valósulnak meg a rendezvénysorozat programjai is – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján a program kormánybiztosa.

Navracsics Tibor elmondta, hogy az EKF-programra szánt 50 milliárdos támogatáson kívül a Veszprémi Főegyházmegye is támogatásban részesül, az érsekség épületei 40 milliárd forintból újulhatnak meg.

Mint közölte,

az Európai Unió támogatása jelképes, alapvetően nemzeti forrásból valósul meg a programsorozat,

emellett az unió a tagállamokra, azon belül a térségre és a városra bízza azt, hogy milyen beruházásokat és programokat valósít meg.

Veszprém, 2020. augusztus 6.
Navracsics Tibor, a Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosa Program 2023 (EKF) kormánybiztosa (j) és Ovádi Péter fideszes országgyűlési képviselő az EKF-ről tartott veszprémi sajtótájékoztatón 2020. augusztus 6-án. A program ötven milliárd forintos kormányzati támogatást kap, az infrastrukturális fejlesztések mellett ebből valósulnak meg a rendezvények is.
MTI/Vasvári Tamás
Veszprém, 2020. augusztus 6. Navracsics Tibor, a Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosa Program 2023 (EKF) kormánybiztosa (j) és Ovádi Péter fideszes országgyűlési képviselő az EKF-ről tartott veszprémi sajtótájékoztatón. MTI/Vasvári Tamás

Porga Gyula, Veszprém polgármestere (Fidesz–KDNP) azt mondta, hogy a gazdag történelmi múlt, a pezsgő kulturális jelen és a pályázatban megfogalmazott ambiciózus jövőkép a program sikerének záloga. Szavai szerint az Európa Kulturális Fővárosa cím viselése jó lehetőséget ad a közösség, a város és a térség fejlesztésére.

Veszprém, 2020. augusztus 6.
Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosa Programra utaló felirat Veszprémben 2020. augusztus 6-án. A Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosa Program 2023 (EKF) ötven milliárd forintos kormányzati támogatást kap, az infrastrukturális fejlesztések mellett ebből valósulnak meg a rendezvények is.
MTI/Vasvári Tamás
Veszprém, 2020. augusztus 6. A Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosa Program 2023 ötven milliárdos kormányzati támogatást kap, az infrastrukturális fejlesztések mellett ebből valósulnak meg a rendezvények is. MTI/Vasvári Tamás

Nem pusztán Veszprém, hanem

a Bakony–Balaton térségének egésze szempontjából jelentős lépésekben gondolkodnak.

Hozzátette: nem szabad túlzásba vinni az infrastrukturális fejlesztéseket, számolni kell az építmények fenntartási költségével is. Egyebek mellett megújulnak jelenleg funkció nélküli, üresen álló épületek, megszépül a vasútállomás és környéke.

Veszprém, 2020. augusztus 6.
Szent István király és Gizella királyné szobra a veszprémi várban 2020. augusztus 6-án. A Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosa Program 2023 (EKF) ötven milliárd forintos kormányzati támogatást kap, az infrastrukturális fejlesztések mellett ebből valósulnak meg a rendezvények is.
MTI/Vasvári Tamás
Veszprém, 2020. augusztus 6. Szent István király és Gizella királyné szobra a veszprémi várban. MTI/Vasvári Tamás

Udvardy György, a Veszprémi Főegyházmegye érseke elmondta, hogy megújulnak a veszprémi várban lévő érseki épületegyüttesek, egységes szemléletben születnek újjá a város történelmi, kulturális, hitéleti létesítményei. Többek között megújul két kápolna, kiállítási teret hoznak létre és zarándokszállást és szállodát alakítanak ki.

Veszprém, 2020. augusztus 6.
Navracsics Tibor, a Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosa Program 2023 (EKF) kormánybiztosa (b2), Ovádi Péter fideszes országgyűlési képviselő (b), Porga Gyula (Fidesz-KDNP) polgármester (j2) és Udvardy György veszprémi érsek az EKF-ről tartott veszprémi sajtótájékoztatón 2020. augusztus 6-án. A program ötven milliárd forintos kormányzati támogatást kap, az infrastrukturális fejlesztések mellett ebből valósulnak meg a rendezvények is.
MTI/Vasvári Tamás
Veszprém, 2020. augusztus 6. Navracsics Tibor, a Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosa Program 2023 (EKF) kormánybiztosa (b2), Ovádi Péter fideszes országgyűlési képviselő (b), Porga Gyula (Fidesz-KDNP) polgármester (j2) és Udvardy György veszprémi érsek az EKF-ről tartott veszprémi sajtótájékoztatón 2020. augusztus 6-án. A program ötven milliárd forintos kormányzati támogatást kap, az infrastrukturális fejlesztések mellett ebből valósulnak meg a rendezvények is. MTI/Vasvári Tamás
Címlapról ajánljuk

Varga Mihály jegybankelnök a palamentben: vagyonmentésre irányuló lépéseket tettünk

A Magyar Nemzeti Bank vagyonmentési programjának keretében már több mint 100 milliárd forint elvesztését sikerült megakadályozni – mondta Varga Mihály, a jegybank elnöke az MNB 2025-ös beszámolójának parlamenti vitájában.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
AI ide vagy oda, a magyar kkv-k versenyképessége a saját gyenge pontjaikon múlhat

AI ide vagy oda, a magyar kkv-k versenyképessége a saját gyenge pontjaikon múlhat

A hazai kkv-knál egyszerre változik meg az ügyfélszerzés, a munkaszervezés és a működési kockázatok kezelése. Ahogy a Portfolio kecskeméti, Merre tovább hazai kkv-k? Versenyképesség 2026-ban című konferenciáján is elhangzott, a vevők már nemcsak keresnek, hanem kérdeznek is, és egyre gyakrabban algoritmusok vagy AI-rendszerek irányítják őket a következő döntés felé. Közben a munkaerőhiány, az energiaárak, az árfolyammozgások és a beszállítói függőségek sok cégnél már nem egyszerűen költséget jelentenek, hanem a növekedés korlátját. A következő időszakban azok a vállalkozások kerülhetnek előnybe, amelyek átlátják saját működésük gyenge pontjait, rendbe teszik az adataikat és folyamataikat, illetve tudatosan építik fel, hogyan találja meg őket a vevő, és hogyan válnak értelmezhető, megbízható szereplővé az AI-rendszerek számára.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×