Infostart.hu
eur:
360.4
usd:
310.51
bux:
132173.64
2026. május 21. csütörtök Konstantin
2016. június 18-án Párizsban készített kép Olivia de Havilland kétszeres Oscar-díjas brit-amerikai-francia színésznőről, aki 2020. július 25-én, 104 éves korában Párizsban elhunyt.
Nyitókép: MTI/AP/Thibault Camus

Igazi színészlegenda hunyt el

Olivia de Havilland kétszeres Oscar-díjas színésznőt, az Elfújta a szél egyik sztárját 104 éves korában, párizsi otthonában érte a halál.

Olivia de Havilland az 1930-as években egy sor kalandfilmmel futott be. Egyebek mellett játszott a Kertész Mihály és William Keighley rendezte Robin Hoodban és Kertész Halálfejes lobogó című filmjében is. A színésznőnek később saját csatáit is meg kellett vívnia: a Warner Bros. ugyanis megpróbálta megnyújtani hétéves szerződését arra hivatkozva, hogy több szerepet visszautasított, de végül Olivia de Havilland nyerte a pert, az ítélet precedens értékű lett és máig az ő nevén emlegetik.

Az Elfújta a szél című filmben Melanie szerepét játszotta, s alakítását Oscar-díjra is jelölték. Ezt követően az 1946-ban bemutatott Kisiklott élet című romantikus dráma női főszerepéért meg is kapta az amerikai filmakadémia díját. Három évvel később pedig ismét Oscar-díjas lett William Wyler Az örökösnő című filmjével.

Az ötvenes évektől Párizsban élt. 1962-ben tért vissza New Yorkba.

Fellépett a Broadway több darabjában, a hetvenes években számos film epizódszerepét alakította, majd televíziós szerepeket is játszott. Az Anasztázia című minisorozatért Golden Globe-díjjal jutalmazták. Utolsó szerepét 72 évesen A nő, akit szeretett című tévéfilmben játszotta 1988-ban.

2008-ban, 92 évesen, George W. Bush kitüntette az amerikai Nemzeti Művészeti Érdeméremmel. Emellett megkapta például a francia becsületrendet és 2017-ben a Brit Birodalom Érdemrendjét is.

Címlapról ajánljuk
Azbesztügy, közös kormányülés – Magyar Péter Bécsben új kezdetről beszélt Ausztria és Magyarország között

Azbesztügy, közös kormányülés – Magyar Péter Bécsben új kezdetről beszélt Ausztria és Magyarország között

Christian Stocker osztrák kancellárral tárgyalt Bécsben Magyar Péter miniszterelnök. A megbeszélés után sajtótájékoztatót tartottak, ahol az osztrák kancellár együttműködést ígért azbesztügyben, hétfőn jön előrelépés az ügyben. Magyar Péter pedig jelezte: nem lesz mindenben egyetértés, de Magyarország konstruktív tagja lesz az Európai Tanácsnak is, miközben kiáll a magyar emberek és vállalatok érdekéért.

Reagált a Fidesz és a KDNP a Tisza-kormány Alaptörvény-módosítási javaslatára

A szerda este benyújtott javaslatban korlátoznák a miniszterelnöki pozíció időbeli betölthetőségét, rögzítenék, hogy a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok vagyona nemzeti vagyon, valamint lépéseket tesznek a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetése érdekében.
inforadio
ARÉNA
2026.05.21. csütörtök, 18:00
Bán Teodóra
a Margitszigeti Szabadtéri Színház ügyvezető igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×