Infostart.hu
eur:
375.36
usd:
318.08
bux:
127808.54
2026. február 26. csütörtök Edina

Meghalt Török László fotóművész

A Balázs Béla-díjas fotóművész, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja 73 évet élt.

Török Lászlót vasárnap érte a halál. A művészt az MMA saját halottjának tekinti. Az MMA honlapján olvasható életrajz szerint Török László 1948. április 20-án született egy budapesti munkáscsaládban. 1966-ban érettségizett, majd két év katonaság után 1970-ig a Magyar Filmlaboratóriumban helyezkedett el. Ezután három évig az MTI Fotónál dolgozott különböző beosztásokban, majd 1975-ben fényképész szakvizsgát tett.

Török László 1972-ben Család című képével robbant be a magyar és nemzetközi fotográfiai ismertségbe. Kezdő fotósként nyerte el a World Press Photo egyik nagydíját, az Aranyszemet.

Kisebb kitérők után az Idegenforgalmi Propaganda és Kiadó Vállalat fotóriportereként, majd képszerkesztőjeként dolgozott, miközben 1979-ben a Magyar Fotóművészek Szövetsége tagjává választották és tevékenyen részt vett az Első Alkotócsoport, valamint a Dunakanyar Fotóklub munkájában.

A JAK-füzetek 4. köteteként jelent meg 1983-ban Módosulások című albuma. A kék tónus, a hosszú expozíciós idővel készített, bemozdult, ironikus környezetbe helyezett női aktok után Bari Károly költő segítségével készült a Cigányok című fontos sorozata.

Többnyire monokróm egyedi technikával, sokszor dupla expozícióval, montázstechnikával készítette fotóműtárgyait.

Magyar fotográfusok címmel egy órás filmet szerkesztett, rendezett tizennégy kortárs magyar fotográfus munkáit, személyiségét bemutatva az IPV Stúdió produkciójában. 1989-ben Balázs Béla-díjjal ismerték el munkásságát, majd 1993-ban Düsseldorfban Kodak-díjat kapott.

1991-ben szabadúszó fotográfussá, a Pajta Galéria vezetőjévé vált, majd 2010-től nyugdíjassá és családostól leköltözött Salföldre. Az egykori nyaraló lett a lakása, a Pajta pedig a munkahelye, ahol kiállításokat, akt workshopokat rendezett.

Több mint 30 önálló kiállítása volt Magyarországon és külföldön. Műveit egyebek mellett a New York-i Modern Művészetek Múzeuma, a Media Museum Bradford, a Ken Damy Museum Brescia, a Magyar Fotográfiai Múzeum, az Országos Széchényi Könyvtár, a Váci Fotótörténeti Gyűjtemény őrzi.
Török László 2014 óta volt az MMA rendes tagja.

Címlapról ajánljuk
Bóka János az Arénában: Horvátország és Ukrajna is tudja zsarolásra használni az energiafegyvert

Bóka János az Arénában: Horvátország és Ukrajna is tudja zsarolásra használni az energiafegyvert

Ukrajna uniós jogot sért azzal, hogy nem indítja újra a kőolajszállítást a Barátság vezetéken, és még a tranzitdíjról is lemond magasabb politikai célok érdekében – hangsúlyozta Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában. A horvát Adria vezetéken lehetne orosz kőolajat szállítani, és Horvátország a nagyon magas tranzitdíjjal profitálni akar a helyzetből. A két ország nagyon jól tudja úgy forgatni a vezetékcsapokat, hogy az energiafegyvert zsarolásként lehessen alkalmazni Magyarországgal szemben bármilyen politikai ügyben – fogalmazott.

Kormányinfó: elrendelték a magyar energetikai infrastruktúra megerősített katonai védelmét, nem korlátozzák a bankok számát

Ha tartósan kiesik a Barátság kőolajvezeték, a magyar benzinárak drasztikusan emelkednének – mondta Gulyás Gergely a Kormányinfón. A magyar pedagógusok egyszeri bruttó 150 ezer forintos juttatást biztosítanak legkésőbb márciusban, és jövőre a tanárok átlagbére meg fogja haladni az egymillió forintot – mondta.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×