Infostart.hu
eur:
364.42
usd:
319.12
bux:
144600.3
2026. július 23. csütörtök Lenke
Nyitókép: Kállai-Tóth Anett / Müpa

Elmarad az idei Budapesti Tavaszi Fesztivál

A járványhelyzet miatt nem tartják meg a fesztivált, a több mint száza programot lemondták.

Közleményben tudatták a szervezők, hogy a járvány miatt elmarad az idén 40. születésnapját ünneplő Budapesti Tavaszi Fesztivál.

Ugyanakkor a szervezők mindent megtesznek azért, hogy a jubileumi fesztivál tervezett programjából minél több produkció eljuthasson majd a közönséghez a későbbiekben.

Káel Csaba, a fesztivál főszervezője, a Müpa vezérigazgatója azt hangsúlyozta, hogy az egyetlen lehetőség és a felelős döntés most az, ha a fesztivál több mint 100 programja idén áprilisban nem valósul meg.

Úgy fogalmazott, hiszi, hogy a rendkívüli helyzet elmúltával, a világjárvány legyőzését követően a közös, személyes élmények, a művészet, a közös történeteinket, tragédiáinkat és sikereinket elmesélő alkotások jelentősége még inkább felértékelődik szerte a világon. "Addig pedig az a feladatunk, hogy mindenekfelett vigyázzunk egymásra, támogassuk egymást, előkészítve a várva várt újrakezdést-visszatérést!” - tette hozzá.

Faix Csaba, a fesztivál társszervezője, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ ügyvezetője azt írta:

A taps idén tavasszal nem a nézőtérről szól a művészeknek, hanem az ablakokból az egészségügyi dolgozóknak és mindazoknak, akik rengeteget tesznek a városért, értünk. Köszönjük nekik!

A megvásárolt jegyek visszaváltására a fesztivál weboldalán lesz lehetőség, ennek módjáról és részleteiről hamarosan a www.btf.hu oldalon találhatnak információt a nézők..

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Tisza-kormány: fontos bejelentések érkeznek ma, újabb közéleti ügyekben indul eljárás

Tisza-kormány: fontos bejelentések érkeznek ma, újabb közéleti ügyekben indul eljárás

Csütörtökön 12:30-kor kormányszóvivői tájékoztatót tartanak, amelyen Magyar Péter miniszterelnök is személyesen részt vesz. A kabinet több fontos bejelentést is tervez, szóba kerülhet az államfő-jelölési folyamat, a Baross Gábor vasútfejlesztési program, a vényköteles gyógyszerek áfájának eltörlése, valamint az uniós források lehívásához szükséges jogalkotási lépések is. Eközben az NKA-ügyben őrizetbe vettek egy Fidesz-frakciós munkatársat, az akkumulátorgyárakban megszaporodtak a környezetvédelmi ellenőrzések, és Lázár János ellen tiltott pártfinanszírozás miatt büntetőeljárás indulhat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×