Infostart.hu
eur:
362.68
usd:
318.5
bux:
144796.71
2026. július 24. péntek Kincső, Kinga

Fontos díjakat kapott a Zsidai Csoport

Bekerült a legjobb 25 cég közé a Szerethető Munkahelyek listáján, míg Az Év Felelős Foglalkoztatója Díjat egymás után harmadszor kapta meg 2019-ben a Zsidai Csoport.

A legjobb 25 vállalat közé választották a Zsidai Csoportot a Szerethető Munkahelyek idei versenyén. A megméretésen caknem 500 cég indult, s közülük nemcsak a top25-be, hanem a 125 díjazott közé is egyedüliként került be a turizmus és a vendéglátás területéről a rangos éttermeket működtető cégcsoport. Olyan ismert társaságokkal kerültek egy mezőnybe, mint például az IKEA, a Vodafone, a Lego vagy a Nokia

A Zsidai Csoport sorozatban harmadszor elnyerte Az Év Felelős Foglalkoztató Díjat is. Ezen a pályázaton olyan munkáltatókat kerestek, amelyek az emberi erőforrást vállalatuk legfontosabb értékeként kezelik, a munkavállalók megtartása, fejlesztése és jóllétük érdekében erőfeszítéseket is tesznek, valamint fontosnak tartják a minőségi munkahelyek megteremtését, a családbarát hozzáállást, a közösségteremtést, a fejlődési és előrelépési lehetőségek biztosítását, a képzést és fejlesztést, a csapatépítést, az egészségmegőrzést, a helyi közösségek és az egész társadalom fejlődését egyaránt.

Címlapról ajánljuk

Deák András: ha le kell állítani az uniós olajszankciókat, az a rendszer összeomlását jelentheti

Az Európai Unió célja továbbra is az orosz olajtól való függetlenedés, a Hormuzi-szoros körüli feszültség azonban késleltetheti ezt a folyamatot – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos főmunkatársa. Deák András hozzátette: a teljes leválás Magyarország számára jogi kérdéseket is felvet. Ráadásul Oroszországnak annak ellenére sincsenek pénzügyi gondjai, hogy csökken az olajtermelése.
inforadio
ARÉNA
2026.07.24. péntek, 18:00
Szongoth Domán válogatott jégkorongozó
Kovács Attila a Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×