Infostart.hu
eur:
364.94
usd:
324.84
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Rangos nemzetközi díjat kapott egy magyar cirkusz

Második alkalommal adták át a cirkuszművészek kiemelkedő teljesítményét elismerő BigTopLabel-díjakat az Európai Parlamentben. Idén három újabb cirkusz nyerte el az európai minősítést, most először egy magyar társulat is: az ifj. Richter József vezette Magyar Nemzeti Cirkusz.

Három társulat, az ifj. Richter József vezette 25 éves Magyar Nemzeti Cirkusz, a finnországi Sirkus Finlandia és a svájci Zirkus Knie vehette át szerdán Brüsszelben a cirkuszi társulatok magas minőségét elismerő európai tanúsítványt, a BigTopLabelt.

A második alkalommal odaítélt tanúsítványokat az Európai Parlamentben (EP) tartott rendezvényen Stéphanie monacói hercegnő, a cirkuszi világszövetség tiszteletbeli elnöke, Heidi Hautala finn zöldpárti EP-képviselő, az EP egyik alelnöke és Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője adta át.

A cirkuszi társulatok minőségét elismerő európai tanúsítvány létrehozását kezdeményező Ujhelyi István az eseményen hangsúlyozta, hogy hatékonyabban kell támogatni és erősíteni a társadalmi integrációt javító cirkuszokat, valamint a cirkuszpedagógia jelenlétét a közoktatásban.

"A cirkusz az európai kultúra és az európai gazdaság szerves része, ezért azt megfelelő figyelem és elismerés illeti meg" - fogalmazott.

Beszédében kezdeményezte, hogy az Európai Parlament és az Európai Bizottság által támogatott elismeréssel rendelkező társulatok közös munkacsoportot hozzanak létre, amely a többi cirkusz fejlődését, minőségi felzárkózását segíti, és amely hatékonyabban tud fellépni például a cirkuszpedagógia európai terjesztésében.

Ifj. Richter József elmondta, hogy nehéz megfelelni a szakmai szervezetek és független szakértők szigorú feltételeinek, az elismerés azonban példát mutat és ösztönzően hathat a többi magyar társulat számára is a minőségi fejlődésre. Az igazgató reményét fejezte ki, hogy néhány éven belül nem csak a Magyar Nemzeti Cirkusz büszkélkedhet az elismeréssel.

A BigTopLabel cirkuszszakmai elismerés és program célja, hogy világosan megmutassa a különbséget a jó és rossz minőségű cirkuszok között, biztosítsa, hogy a társulatok mindenben megfeleljenek a legszigorúbb jogi és társadalmi elvárásoknak, például az állattartás területén. A szakmai szervezetek által javasolt cirkuszok részletes ellenőrzésen esnek át, szubjektív és objektív feltételeknek egyaránt meg kell felelniük, a működésükről és minőségükről szóló vizsgálati anyagot pedig egy független szakemberekből álló testület hagyja jóvá.

Az első évben, 2018-ban a francia Cirque Arlette Gruss, a brit Blackpool Tower Circus és a német Circus Krone érdemelte ki az elismerést.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: mutatjuk az eredményeket – Fájdalmas gyomros körvonalazódik Trump számára

Amerikai választás 2026: mutatjuk az eredményeket – Fájdalmas gyomros körvonalazódik Trump számára

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×