A megfizethető árú, pehelysúlyú, hordozható zenelejátszó "kütyük" hétköznapjaink részeivé váltak, olyannyira, hogy el sem tudjuk képzelni, milyen lehetett az élet nélkülük. Pedig az első, ma már kissé szögletesnek ható, kék és ezüst színben pompázó walkman 200 akkori amerikai dollárba került, és hangrögzítésre még nem volt alkalmas. De nem is ez volt Kihara Nobutosi célja, aki a Sony egyik alapítójának, Ibuka Maszarunak az ötlete alapján 1978-ban megépítette az első kazettás walkmant.
A cég kiváló mérnöke saját főnöke, a Sony társalapítója, Morita Akio számára készítette el a terveket, mert Morita nemcsak munkamániás volt, hanem zeneőrült is. Az operahallgatást gyakori tengerentúli útjai során sem akarta nélkülözni. Gyerekei napi 24 órában zenét hallgattak, és a ma
gigantikus méretűnek tetsző kazettás magnókon vitték magukkal kedvenc számaikat a tengerpartra, parkokba, az autóba.
Moritának ezért nagyon megtetszett a "testre szerelhető, hordozható zene" ötlete, annál is inkább, mert a kivitelezéshez adott volt a Sony technikai háttere. A következőkben foglalta össze elvárásait: magas hangzásminőség, hasonló az autókban használt sztereóhangzáshoz; a készülék legyen hordozható, hogy tulajdonosa zenehallgatás közben gyalogolhasson, gördeszkázhasson, futhasson, és ne legyen nagyon törékeny.
A Sony mérnökei eleinte tiltakoztak.
Vajon kinek kell egy olyan magnó, amely nem képes a hangrögzítésre?
Ráadásul használója önző fráter, aki a zenehallgatás élményéből mindenki mást kizár. Mégis Morita győzött, sőt, a nevet "walkman" (magyar szóhasználatban: "sétálómagnó") is sikerült elfogadtatnia.
A legfőbb kifogás az volt, hogy a japánok alkotta angol szó nyelvtanilag nem helyes, ezért a walkmant országonként különböző neveken jelentették meg. Morita azonban bízott fiatal mérnökeinek "megérzésében", akik megítélése szerint egy hullámhosszon voltak saját nemzedékükkel. Egységesítette az elnevezést is, amely ma már külön szócikk a lexikonokban és a szótárakban.
Az első TPS-L2 modell 1979. július 1-jén kezdte meg hódító útját Nagy-Britanniában, a nagy nyári vakáció idején. Alig telt el két hónap, és
a walkman minden addigi várakozást felülmúlt, valóságos "kultúrikonná" vált, már az első évben több mint 200 millió darabot értékesítettek belőle.
Az elsőket, válaszul az önzés vádjára, még két fejhallgató-bemenettel látták el, hogy a zenehallgatás élménye mással is megosztható legyen. A walkmannek fontos tartozéka volt a fejhallgató, amely a korabeli 300-400 grammos fejhallgatók korában 50 grammnál kevesebbet nyomott.
A digitális zenelejátszók térhódításával 2010-ben a Sony Japánban beszüntette az "ősi" lejátszó forgalmazását, a külföldi piacokra szánt változatainak gyártását azonban folytatta egy kínai céggel kötött megállapodás alapján.
A walkman születésének egy másik története is elterjedt, eszerint a Sonynak vajmi kevés köze van az új találmányhoz, az egész história csak a világcég által kitalált legenda. Andreas Pavel német mérnök saját magát tartja az ötlet valódi atyjának. A ma hetvennégy éves, brandenburgi születésű feltaláló már 1977-ben kérelmezte a "sztereó öv" hordozható eszköz bejegyzését, és néhány európai országban szabadalmaztatta is. Jogai érvényesítése érdekében Nagy-Britanniában terjesztette bíróság elé ügyét, de elutasították keresetét. Majdnem a csőd szélére került, hiszen a pereskedés csaknem 3 millió dollárját emésztette fel. Az Egyesült Államok Szabadalmi Hivatala elutasította szabadalmi kérelmét, és a tengerentúlon soha nem tudta beperelni a Sonyt. Végül a vállalat - Akio Morita 1999-ben bekövetkezett halála után - tárgyalásokat kezdett Pavellel. 2003-ban a felek peren kívüli egyezséget kötöttek: a mérnök több millió dollár kártérítést kapott. Győzelmét követően úgy nyilatkozott, hogy más hordozható zenelejátszó eszközöket gyártó cégekkel, például a walkman kései utódjának tekinthető iPod zenelejátszót gyártó Apple-lel szemben is érvényesíteni kívánja jogait.