Infostart.hu
eur:
362.29
usd:
316.85
bux:
151342.76
2026. szeptember 22. kedd Móric

Heteken belül rá sem ismerni majd a Bakáts térre

Megújult az épület homlokzata és a templomkert is, az altemplomban pedig egy urnatemetőt alakítottak ki - mondta az InfoRádiónak Kruppa Gábor, a templom felújításának felelős tervezője. A második üteme kivitelezése ősszel indul.

A Bakáts téri templom felújításának első üteme a befejezéséhez közeledik, júniusban lesz a műszaki átadás.

"Az első ütem lényegében a homlokzat felújításából állt, illetve megépült a szentély mögött az altemplomban egy urnatemető"

- ismertette az InfoRádióban Kruppa Gábor, a Bakáts téri felújítás felelős tervezője.

Amit a járókelők láthatnak, hogy most már a homlokzat nagy részéről az állványzatot elbontották, látszik a felújított homlokzat, illetve ami a leglátványosabb változás, hogy a toronysisakon sincs már állványzat, csillog a rézlemez-borítású sisak, helyükön vannak az aranyozott keresztek.

"Jár a toronyóra, ami az egyik legfrissebb dolog, mert a felújítása a számlapoknak és a járószerkezetnek most történt meg" - tette hozzá Kruppa Gábor.

Az ablakokat most nem cserélték, ezek felújítása egy későbbi ütem része lesz, annak a műszaki tartalmát most állítják össze.

Ami még jelentős változás lesz a téren, bár az építkezés miatti kerítések miatt egyelőre nem annyira látszik, hogy

a templomot körülvevő kert, járdák, ülőbútorok is újak.

A második ütem pontos tartalma még nem végleges, de elsősorban a templombelső felújítására irányul: a szentély, a padló és a padok felújítását egy komplett elektromos és minimális gépészeti felújítás követi, ez ősszel kezdődik.

Az első ütem 930 millió forintot emésztett fel, s ha a második ütemet időben elkezdik, 2020 szeptemberére készen lesznek a munkával

- épp a magyarországi Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus idejére.

A felújítás után az egyházi funkciók mellett komoly turisztikai vonzerőt jelenthet és egyfajta kulturális központként is működhet majd a templom.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emertus professzora
Ukrajna egyesülni akart a NATO hatalmával, teljesen szétlőtték az oroszok egyik legfontosabb szektorát – Háborús híreink kedden

Ukrajna egyesülni akart a NATO hatalmával, teljesen szétlőtték az oroszok egyik legfontosabb szektorát – Háborús híreink kedden

Jarosław Kaczyński, a lengyel Jog és Igazságosság (PiS) párt vezetője fedte fel a titkot, amely szerint Kijev 2022-ben felvázolta két ország összeolvadásának a tervét – írja a Gazeta. Oroszország 2022 februárjában nagyszabású katonai inváziót indított a szomszédos Ukrajna ellen, erre a lengyel politikus szerint meghökkentő tervet dolgoztak ki: egységes államot akartak létrehozni Lengyelországgal. Szerinte Kijevben az elsődleges cél, hogy a NATO tagjaivá váljanak. Az ukrán Fegyveres Erők Vezérkara friss jelentése szerint nagyon súlyos következményei voltak az orosz energetikai infrastruktúra elleni támadásoknak – közölte az RBK. A vezérkari jelentés szerint eddig az összes ilyen típusú létesítmény mintegy felének kellett leállítania a termelést, a teljes kapacitás 45 százaléka jelenleg üzemen kívül van. Cikkük folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×