Infostart.hu
eur:
380.39
usd:
322.76
bux:
129819.11
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya
Nyitókép: zoobudapest.hu

A világ egyik legerőszakosabb ragadozója érkezik a budapesti állatkertbe

Rengeteg új lakóval bővül idén a Fővárosi Állat- és Növénykert, az új állatokról az InfoRádió Aréna című műsorában számolt be Persányi Miklós. Az állatkert főigazgatója szerint 2021-re csúszhat az ezekben a percekben is épülő biodóm átadása.

Az InfoRádió Aréna című műsorában jelentette be Persányi Miklós, a Fővárosi Állat- és Növénykert főigazgatója: hamarosan a magyar fővárosban telepedik meg a világ egyik legerőszakosabb ragadozója. „Kubai krokodilok költöznek majd a krokodilházunkba” – mondta, hozzátéve: ez a legritkább és egyik legagresszívabb krokodilfaj, de természetvédelmi jelentősége is ennek a legnagyobb.

Persányi Miklós mindazonáltal hangsúlyozta: az erőszak mellett a béke képviselői is visszatérhetnek az állatkertbe. A főváros 2017-ben elpusztult két koalájának utódai ugyanis hamarosan beköltözhetnek a budapesti állatkertbe. Az ausztrál partnerrel épp az egyezség megkötésén dolgoznak. A tervek között szerepel továbbá, hogy ismét legyen tasmán ördög is az állatok között.

A főigazgató hozzátette: a Hol nem volt várban kialakított cápasuli fiatal növendékei az új tanévben új osztálytársakat köszönthetnek: négy új cápafajjal bővül Magyarország második legnagyobb tengeri medencéje.

Az állatkert főigazgatója hangsúlyozta:

az új állatok befogadása nem üzleti kérdés, a fajfenntartás érdekét szolgálja.

"Éppen az a cél, hogy sikerüljön egy-egy veszélyeztetett fajnak az Európában lévő állományát megőrizni annak érdekében, hogy ha a természetben nagy baj történik vele, onnan kipusztul, akkor legyenek olyan populációk, amiket vissza lehet telepíteni" – fogalmazott a szakember.

Persányi Miklós hozzátette: Európa állatkertjeiben és rezervátumaiban 300 veszélyeztetett faj él, közülük négy megmentésére az intézmények között született együttműködést a Fővárosi Állat- és Növénykert szakemberei koordinálják.

Sok még a munka a biodómmal

Várhatóan csak egy-két hónappal, de késni fog az Európa legjobb szabadidős létesítménye díjat elnyert biodóm átadása - mondta Persányi Miklós. Az építési munkákból is sok van még hátra, utána be kell rendezni az épületet, majd a próbaüzem következik.

„Rengeteg élőrendszert kell egymással összehangolni, és nem csak egymással, hanem a gépészeti rendszerekkel is”

- hangsúlyozta a főigazgató, aki úgy látja: nagyjából 2021-ben valósulhat meg a beruházás.

Persányi Miklós beszélt arról is, hogy a biodóm monumentális méretei óriási kihívás elé állították az építészeket: 130 ezer köbméter földet mozgattak meg, tíz kilométer hosszúságban, 1507 darab, ötméteres acélrudat illesztettek a talajba fúrt vasbeton szerkezetekbe, amelyek a különleges épületet megalapozzák.

A napokban kezdődött meg a biodóm burkolása, amelyhez a közhiedelemmel ellentétben nem üveget, hanem úgynevezett fóliamembránt alkalmaznak.

Ez egy nagyon ellenálló anyag, jobban átengedi az ultraibolya sugárzást, ami fontos a növények fejlődése szempontjából.

Lényegesen könnyebbé és rugalmasabbá teszi a szerkezet, mint az üveg - mondta a főigazgató.

Bár maga a dóm építési munkálatai nagyjából egy éven belül lezárulnak, a Pannon Park berendezése, az állattartó létesítmények installálása és a növényzethez szükséges talaj lefektetése akár egy évig is elhúzódhat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
Egyre nagyobb az esés a tőzsdéken, nincs hova menekülni

Egyre nagyobb az esés a tőzsdéken, nincs hova menekülni

Az elmúlt napokban felerősödött a technológiai szektort érintő eladási hullám az USA-ban, különösen a szoftverrészvények szenvedtek a napokban. Az ázsiai tőzsdék lekövették a tegnapi Wall Street-i esést, a dél-koreai tőzsdén a memóriachip-gyártók estek jelentősen, de gyakorlatilag egész Ázsiában negatív volt a hangulat. Ami az európai tőzsdéket illeti, a gyenge nemzetközi hangulat itt is éreztette hatását, a kezdeti iránykeresést esés váltotta fel, és a magyar piac is jelentős mínuszba került. Az USA-ban ugyancsak folytatódik az esés, továbbra is a tech papírok vannak nyomás alatt. Eközben a nyersanyagpiacokon továbbra is nagy a volatilitás, az ezüst árfolyama 18 százalékos mínuszban is volt ma. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×