Infostart.hu
eur:
379.55
usd:
321.94
bux:
0
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Nagy Csongor Zsolt színművész, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának tagja, miután átvette a Kaszás Attila-díjat az országos színházi évadnyitó gálán a tatabányai Jászai Mari Színházban 2018. szeptember 7-én.
Nyitókép: MTI / Bodnár Boglárka

Átadták az idei Kaszás Attila-díjat

Nagy Csongor Zsolt színművész, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának tagja kapta a Kaszás Attila-díjat, amelyet az országos színházi évadnyitó gála keretében adtak át pénteken a tatabányai Jászai Mari Színházban.

A díj a magyar nyelven játszó színművészek szakmai és emberi elismerése, valamint Kaszás Attila színész szellemi hagyatékának ápolását szolgálja. Odaítélésekor a jelölt művészeti teljesítményén túl a társulatban vállalt közösségépítő szerepét is értékelik.

A díjat tizenegyedik alkalommal adták át. Harminckilenc társulat tagjai közül a színészek szavazással választották ki a három jelöltet, akik közül a legtöbb közönségszavazatot kapott művész vehette át a díjat az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkárától.

"Közös szolgálat"

Fekete Péter a színházi évadot megnyitó köszöntőjében kiemelte: a legnagyobb érték, hogy "harmónia és béke van köztünk". A "kultúrkampfos" sajtópolémiák ellenére hiszem, hogy együtt szolgáljuk a magyar kultúrát, új célokat találunk, melyeket közösen fogunk megvalósítani - fogalmazott.

Az államtitkár úgy vélte, lehet arról vitatkozni, hogyan adjanak teret azoknak, akik úgy érzik, hogy az elmúlt időszakban nem jutottak elég lehetőséghez, azonban vigyázni kell, hogy "sem esztétikai, sem ideológiai érvekre, sem a korábbi szakmai tapasztalatokra hivatkozva senki se sajátíthassa ki a mások feletti ítélkezés, a megfellebbezhetetlen igazság birtoklásának jogát".

Fekete Péter kijelentette: "nagy a felelősségünk abban, hogyan alakul a szakma jövője. Kezdjük talán azzal, hogy megkeressük a metszéspontokat, ahol közös értékeket találunk".

Keresik a bérrendezés lehetőségét

Az államtitkár szólt arról is, hogy komolyan veszik a színházi és előadóművészeti háttérszakmák képviselőinek kérését és keresik bérük rendezésének megoldását.

Pokorni Zoltán, a XII. kerület polgármestere, a díj társalapítója felidézte, hogy 2008-ban, Kaszás Attila halála után hozta létre az elismerést az önkormányzat és a Mozaik Művészegyesület, amely a mai napig felügyeli a jelölés folyamatát.

Kiemelte, hogy a díj jelöltjeit a színészek választják ki maguk közül, ezért már a három jelölt között lenni is azt jelenti, hogy "lehet valaki próféta a saját hazájában".

A díjról

A Kaszás Attila-díjat a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. gondozza a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával.

A Raiffeisen Bank által biztosított nettó 500 ezer forint mellett a kulturális kormányzat először 2018-ban bruttó 400 ezer forinttal járult hozzá a díj finanszírozásához.

Az elismerést korábban Szarvas József, Nemes Levente, Mátray László, Mucsi Zoltán, Bányai Kelemen Barna, Borovics Tamás, Nagy Alfréd, Mészáros Tibor, Schneider Zoltán és Krisztik Csaba vehette át.

Címlapról ajánljuk
Küzdenek a hazai éttermek, kevés a vendég és a jó munkaerő – mondja a vendéglátók ipartestületének elnöke

Küzdenek a hazai éttermek, kevés a vendég és a jó munkaerő – mondja a vendéglátók ipartestületének elnöke

Jelentős gondokkal küzd a magyar vendéglátóipar. Ma 15-20 ezerrel kevesebb alkalmazott és 9-10 ezerrel kevesebb üzlet hozza ugyanazt a forgalmat, mint a pandémia előtt, amit akár hatékonyságnövelésnek is tekinthetünk, de az ágazat segítségre szorul, az emberek pedig alig mernek étteremben költeni – hangsúlyozta az InfoRádió Aréna című műsorában Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke.

Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense az InfoRádióban arról beszélt, hogy bár folytatódnak a háromoldalú ukrán-amerikai-orosz tűzszüneti egyeztetések, és Mark Rutte NATO-főtitkár is Ukrajna számára biztató kijelentéseket tett, Moszkva egy jottányit sem enged a követeléseiből, miszerint nem léphetnek idegen erők ukrán földre békefenntartó céllal, Kijevnek pedig feltétel nélkül le kell mondania keleti területeiről. Sőt, az orosz vezetés még mindig hisz abban is, hogy képesek lesznek megszüntetni a teljes ukrán államiságot.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×