eur:
398.24
usd:
368.33
bux:
91036.44
2025. március 25. kedd Irén, Írisz
Nyitókép: Hagyományok Háza

Irány a Táncház Napja - Ismerjük meg őseink hagyományát

A budapesti Liszt Ferenc tér lesz idén a táncház napja rendezvény központi helyszíne, ahol egész nap tánc- és énektanítással, gyerekprogramokkal, kézműves-foglalkozással, az Írók Boltjában népmesével várják az érdeklődőket május 5-én.

Nagy Viktória, a Hagyományok Háza kulturális szervezője az InfoRádiónak elmondta, hogy a 47 évvel ezelőtt szervezett első táncház tiszteletére 2012-től, idén hetedik alkalommal szervezi meg Hagyományok Háza Baráti Köre Egyesület és a Hagyományok Háza a Táncház Napját, ahova várják az érdeklődőket határon innen és túl. Idén is - mint minden évben - a Hagyományok Háza felhívást tett közzé, hogy a közösségek világszerte csatlakozzanak a Táncház Napja programjához, amellyel a táncházmozgalom értékeire szeretnék felhívni a figyelmet szerte a világon.

"Célja az egész táncház napja mozgalomsorozatnak, hogy felhívjuk a figyelmet a táncház módszerre, a táncházakra, annak értékeire, és hogy ez minél több emberhez eljusson."

- mondta Nagy Viktória. A kezdeményezéshez több helyszín is csatlakozott - tette hozzá, így nem csak a Liszt Ferenc téren, hanem a világ számos pontján táncháznapi rendezvényekkel, flashmobokkal, táncházakkal készülnek a magyar közösségek, New York-tól Kárpátaljáig, Berlintől Marosvásárhelyig.

Nagy Viktória elmondta, hogy minden évben kapcsolódik egy Táncház Napi gálakoncert a programhoz, erre idén május 4-én kerül sor a Zeneakadémián, ahol a Halmos Béla-díjakat is átadják.

"Másnap, május 5-én a Liszt Ferenc téri központi helyszínen délelőtt tíz órától este kilenc óráig folyamatos ének és tánctanítás lesz, a Kárpát-medence sok szeletéből válogattunk"

- mondta Nagy Viktória, hozzátéve, hogy mindezek mellett kézművesprogramok és mesélés is várja az érdeklődőket, este pedig a Rácskertben a Táncház Napja hivatalos esti táncházával folytatódik a mulatság, ahol a Zagyva Banda muzsikál.

Nagy Viktória szerint nagyon fontos, hogy ez egy élő hagyomány: fiatalok százezrei fedezik fel őseik hagyományait: táncházakba járnak, népdalokat énekelnek, tánctáborokban és kézművestáborokban vesznek részt, divattervezők válnak híressé a népi motívumok felhasználásával, és az óvodától az egyetemi szintig népzenét, és néptáncot lehet tanulni.

"Ez egy olyan dolog, ami egyre több embert megérint, viszont mi szeretnénk, ha még több ember ráfókuszálhatna erre a mozgalomra, és ezekre az értékekre"
KAPCSOLÓDÓ HANG

VIDEÓAJÁNLÓ
Címlapról ajánljuk
Törökország-kutató: újabb tüntetések és tömeges letartóztatások várhatók

Törökország-kutató: újabb tüntetések és tömeges letartóztatások várhatók

Törökország-szerte tüntetések robbantak ki, miután vasárnap letartóztatták, majd felfüggesztették hivatalából Isztambul ellenzéki polgármesterét. Ekrem Imamoglut korrupcióval és terrorizmussal gyanúsítják. Egeresi Zoltán Törökország-kutató, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) tudományos munkatársa az InfoRádióban elmondta: az események hatására összezárt a teljes török ellenzék, a kormány azonban mindent megtesz majd a demonstrációk leverésére, és akár újabb őrizetbe vételek is lehetnek.

A hirtelen jött meleg miatt találkozik most annyi medvével az ember

Szlovákia különböző régióiban újabb két medvetámadásról számoltak be, amelyek aggasztóan megnövelték a vadon élő állatokkal való találkozások veszélyét. A támadások különböző körülmények között történtek március 21-én, az érintettek mindegyik esetben sikeresen elkerülték a súlyosabb sérüléseket.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.03.25. kedd, 18:00
Koltay András
a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság és a Médiatanács elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×