Infostart.hu
eur:
379.41
usd:
321.76
bux:
127042.45
2026. február 23. hétfő Alfréd
A Leövey Klára Gimnázium diákjai egy József Attilát ábrázoló mozaikképet mutatnak be a költő születésének 112. évfordulóján, a költészet napján Budapesten, a Gát utcai József Attila Emlékhelyen 2017. április 11-én.
Nyitókép: Kallos Bea

A vers, a művészet a lélek oxigénje - ma ünnepeljük a Költészet Napját

A magyar költészet napját Magyarországon 1964 óta József Attila születésnapján, április 11-én ünnepeljük. Ebből az alkalomból minden évben irodalmi előadóestekkel, könyvbemutatókkal, költőtalálkozókkal és versenyekkel, illetve még számos más izgalmas programmal tisztelegnek a magyar líra előtt.

A magyar költészet napján persze nem csak József Attilát ünnepeljük, hiszen a magyar költészet oly sokrétegű és gazdag, hogy bőven van miből válogatni.

Lackfi János az Inforádiónak nyilatkozva arra hívta fel a figyelmet, hogy nem kell ahhoz könyvet venni a kézbe, hogy verseket találjunk, az embert lépten-nyomon a költészet veszi körül, csak nyitottnak kell rá lenni.

"A költészetet nem feltétlenül az az undok és kötelező kelkáposzta, amit a sulimenzán mindenképpen legyömöszölnek a torkunkon, ha akarjuk, ha nem. Hanem valamiféle hab a tortán"

- mondta Lackfi János.

A költő szerint az egész világban versek vesznek bennünket körbe, akár egy étteremben, akár egy presszóban, akár egy benzinkútnál, csak megzenésített versek.

Szerdán az Erzsébet téri Akvárium klubban rendezik meg a Versmaratont, 12 órán keresztül kortárs költők szavalják verseiket. Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke arról beszélt, hogy Az év versei című antológia elég széles merítése a kortárs költészetnek. A Versmaraton arra is ösztönöz, hogy ne csak ezen az egy napon foglalkozunk a költészettel, a kortárs szerzőkkel. Az eseményen a kortárs költőket személyesen is meg lehet szólítani.

"Bízom benne, hogy az olvasóknak is ünnep lesz, amikor találkozhatnak személyesen a költőkkel" - mondta Szentmártoni János.

Az Írószövetség elnöke kifejtette, hogy bár megváltoztak az olvasási szokások és maguk az adathordozók is, de a költészet magában az emberben lakozik mint igény.

"Olyan a művészet az embernek, a léleknek, mint az oxigén a testünknek, tehát létszükséglet, csak nem mindig vesszük tudomásul. Az oxigént is akkor kezdjük hiányolni, amikor elkezd fogyni körülöttünk"

- tette hozzá.

Ugyancsak versmaratont rendeznek a Magvető Caféban, ahol délutántól késő estig a Szép Versek antológia költeményeiből készült előadást mutatják be.

"Hatvan éve jelenik meg a Magvető Kiadónál a Szép Versek antológia, ez mindig egy válogatás az előző év versterméséből, és ezt a Színművészeti Egyetem hallgatói fogják bemutatni. Három kiváló fiatal rendezőt kértünk fel erre a három előadásra: Székely Krisztát, Szilágyi Bálintot és Kovács D. Dánielt" - mondta Nyári Krisztián.

A Balassi Intézetben a gyermekeket szólítják meg, Rutkai Bori és Bandája ad koncertet és szintén az ifjúság megszólítása volt a cél a Ferencvárosi Önkormányzat versfutár programjával, amelyről Kállay Gáborné alpolgármester számolt be az InfoRádióban.

"Több, mint 200 középiskolás fogja járni Ferencváros tereit, utcáit. Verset mondanak, és verseket fognak ajándékozni a járókelőknek.

Az üzenete az idei április 11-ének az, hogy a fiataljaink szeretik a költészetet, csak jól kell őket megszólítani"

- hangsúlyozta Kállay Gáborné.

A Petőfi Irodalmi Múzeumban válogatást mutatnak be azokból a dokumentumokból, amelyeken szerepel Arany János kézírása. Este pedig Szabó T. Anna költő és Oláh Kálmán Zongoraművész közös verses-zenés estje várja a közönséget.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Szijjártó Péter: Brüsszel összejátszik Ukrajnával Magyarország és Szlovákia ellenében

Brüsszel összejátszik Kijevvel Magyarország és Szlovákia energiaellátásának veszélyeztetésében, és Kaja Kallas ebben a helyzetben nem a két tagállam mellé áll, hanem magyar és szlovák katonák Ukrajnába küldését szorgalmazza – közölte Szijjártó Péter Brüsszelben.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×