Infostart.hu
eur:
365.45
usd:
321.14
bux:
152002.25
2026. szeptember 24. csütörtök Gellért, Mercédesz
Hegedűs D. Géza: Ilyen a szerelem

Hegedűs D. Géza: Ilyen a szerelem

A hentes, a kurva és a félszemű című film főszerepét játszó Hegedűs D. Géza szerint a történet igazából azt mutatja meg, miként kényszeríti térdre a szerelem az önhitt, teljhatalmú nagyurat, olyannyira, hogy végül szinte a bitó alá hajtsa a fejét.

Csütörtökön debütált a mozikban Szász János új filmje, a 20-as évek hírhedt Kodelka-gyilkosságáról szóló A hentes, a kurva és a félszemű című film.  

A film története szerint egy félszemű csendőrtiszt érkezik meg feleségével Kodelka Ferenc gazdag hentesmester – akit Hegedűs D. Géza alakít – falujába, az idegen asszony pedig feltüzeli a tehetős ember vágyait. Amikor a nőről kiderül, hogy Pesten prostituált volt, a hentes pénzzel próbálja megvenni szerelmét, azonban a románc kegyetlen gyilkosságba torkollik. Az elkövetőt, az egykori csendőrtisztet, Léderer Gusztávot Nagy Zsolt, míg bűntársát, a feleséget, Schwartz Máriát Gryllus Dorka játssza.

Hegedűs D. Géza: Ilyen a szerelem

Hegedűs D. Géza az InfoRádiónak elmondta, hogy a film rendezőjével, Szász Jánossal már dolgozott együtt korábban Sütő András Álomkommandó című darabjábanElmesélte, hogy a darab befejezése után egy ideig nem látták egymást, majd a Színművészeti Egyetem 150. születésnapjának a megünneplésekor újra találkoztak, majd átmentek az Uránia kávéházba. „Oda mentünk, és egyszer csak a János körözni kezdett körülöttem Máté Tiborral, aki filmoperatőr, és neki örök munkatársa” – idézte fel a kezdeteket. 

„Jöttek balról, jöttek jobbról, keringettek körülöttem. Akkor jött először szóba, hogy tervezik ezt a filmet, és Kodelka szerepére nézegetnek engem. Tehát ő már látott engem ebben a szerepben”  – mondta a színművész.

Hegedűs D. Géza szerint minden ember egyben drámai lény, így az alapvetően negatív hentes karakterét is árnyaltan lehetett bemutatni. 

„Esendőek vagyunk, vannak helyzetek, amikor védtelenné válunk: hát a szerelem ilyen” 

– tette hozzá. A színész szerint Bartók Béla A csodálatos mandarin című operája is ezen alapszik, miszerint bármiylen emberről is legyen szó,  akkor vállik a legsebezhetőbbé, amikor szerelembe esik. 

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
Amerikába mehet Putyin, katasztrófa szélén Oleski - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Amerikába mehet Putyin, katasztrófa szélén Oleski - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Meghívták Vlagyimir Putyin orosz elnököt a decemberi G20 csúcsra, az Egyesült Államokra, a Kreml azt nyilatkozta, hogy fontolóra veszik a dolgot. Az orosz megszállás alatt álló Oleski városának humanitárius ellátása teljesen összeomlott, az ukránok szerint az oroszok mesterségesen éheztetik ki a települést és nemzetközi segítséget kérnek. A donyecki fronton az oroszok Dobropillját, Kosztyantynivkát és Limant szorongatják, a harkivi fronton több település orosz megszállás alá került a napokban. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×