Hallyday - eredeti nevén Jean-Philippe Smet - 74 éves volt, egy ideje rákbetegséggel küszködött. Pályafutása az 1960-as években kezdődött, és idővel a francia szórakoztatóipar egyik legnagyobbjaként tartották számon.

2025-ben az előző évinél kevesebb ember költözött Budapesten belül másik kerületbe, mintegy 29 ezren változtattak állandó lakóhelyet a fővároson belül – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss adataiból. Az elmúlt három évtizedben csak egyszer – 2023-ban – volt a mostaninál kisebb a Budapesten belüli költözés, vagyis érezhetően egyre kevésbé mobilis a népesség a fővároson belül, ami részben annak eredménye, hogy nőtt az agglomeráció vonzereje a lakásvásárlók körében – írja az OTP Ingatlanpont.
A mezőgazdaság és a gasztronómia szoros összekapcsolása, valamint a teljes értéklánc lefedése jelentheti a túlélést a nehéz helyzetben lévő magyar gazdák számára.
The program, or "agent", hacked a portal containing data from Australia's Medicare scheme. Experts believe it's the world's first known AI breach of a government system.