Infostart.hu
eur:
366.68
usd:
322.46
bux:
151325.69
2026. szeptember 24. csütörtök Gellért, Mercédesz
Elképesztő összeget fizettek egy Leonardo-festményért

Elképesztő összeget fizettek egy Leonardo-festményért

Rekordáron, 450 millió dollárért (119 milliárd forint) kelt el egy 500 éves, Leonardo da Vincinek tulajdonított festmény egy New York-i árverésen - írta a BBC hírportálja.

A kép Salvator Mundi (Világmegváltó) néven ismert.

A valaha árverésen műalkotásért fizetett legmagasabb összeget adták érte.

Leonardo da Vinci olasz reneszánsz művésznek kevesebb mint húsz festménye maradt fenn, ezek közül erről az egyetlenről tudható, hogy magánkézben van.

Az utolsó licit 400 millió dollár volt, jutalékokkal együtt lett 450,3 millió a végső ár.

A meg nem nevezett vevő telefonon vett részt a licitálásban.

A Christie's aukciósház előzetesen 100 millió dollár körüli összeget várt a rendkívüli ritkaságért.

Jézus Krisztus 1505 után keletkezett éteri portréját, amelyet "a férfi Mona Lisaként" is emlegetnek, sokáig elveszettnek hitték. A képen az élénk kék és bíbor ruhát viselő Jézus felsőteste és arca látható, amint egyik kezét áldásra emeli, másikban pedig kristálygömböt tart.

Senki sem tudja bizonyosan, hogy kinek a megrendelésére született a kis méretű, rejtélyes történetű festmény. Alan Wintermute, a Christie's szakértője szerint egyes kutatók úgy vélik, a francia udvar, nevezetesen XII. Lajos rendelhette a reneszánsz zsenitől.

A feljegyzések szerint a kép első ismert tulajdonosa - 1649-ben - I. Károly angol király volt, a kép 1763-as elárverezése után azonban eltűnt, és csak 1900-ban került elő újra, többször átfestve, csaknem felismerhetetlenül. Ekkoriban nem is tartották eredetinek, hanem a nagy mester egy tanítványa művének, így 1958-ban mindössze 45 fontért vette meg a Sotheby's egy árverésén egy amerikai gyűjtő.

A remekmű 2005-ben került újra piacra, de még mindig az eredeti által megihletett korabeli másolatként.

A 2005-ös vásárló restauráltatta a festményt, amelynek eredetiségét hat évig tartó kutatás után végül megállapította egy nemzetközi szakértői csoport. A londoni National Gallery 2011-2012 fordulóján mutatta be az újrafelfedezett, 65-ször 45 centiméteres festményt egy amerikai gyűjtő tulajdonaként.

Címlapról ajánljuk
„Ne féljetek!” – Magyar Péter a Vatikánból mutatta meg a mondat eredetét

„Ne féljetek!” – Magyar Péter a Vatikánból mutatta meg a mondat eredetét

II. János Pál pápa sírját látogatta meg Magyar Péter a Vatikánban. A magyar miniszterelnök kíséretével néhány perccel fél tizenegy után érkezett meg az apostoli paloták Szent Damazuszról elnevezett belső udvarára, ahol XIV. Leó pápa magánaudiencián fogadta.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
Tisza-kormány: ma fogadja a pápa Magyar Pétert, a bírósági eljárások gyorsításáról egyeztetett a kormány

Tisza-kormány: ma fogadja a pápa Magyar Pétert, a bírósági eljárások gyorsításáról egyeztetett a kormány

Csütörtökön vatikáni látogatást tesz Magyar Péter: a miniszterelnököt délelőtt 10:45-kor négyszemközti magánaudiencián fogadja XIV. Leó pápa, ezt követően pedig Pietro Parolin bíborossal, a Szentszék diplomáciai és kormányzati vezetőjével is tárgyal. Itthon a politikai napirenden inkább a kormány és ügyészség közti konfliktus, valamint a képviselők mentelmi jogának ügye lehet, a kormányzati munka pedig új energetikai programok és egy friss oktatási stratégia elkészítése körül forog. Eközben a bírósági eljárások kiszámíthatóságának, gyorsaságának és hatékonyságának növeléséről egyeztetett az Igazságügyi Minisztérium vezetése az Országos Bírósági Hivatal elnökével, valamint a törvényszékek vezetőivel. A csütörtöki közéleti fejleményekről folyamatosan tudósítunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×