Infostart.hu
eur:
365.87
usd:
321.76
bux:
150909.12
2026. szeptember 24. csütörtök Gellért, Mercédesz

Lázár János a művészetek irányába fordul

Különös megbecsüléssel kell fordulnunk a kultúra művelői felé - hangsúlyozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter vasárnap Hódmezővásárhelyen.

Mint Lázár János a 64. Vásárhelyi Őszi Tárlat megnyitóján kifejtette, a művész juttat bennünket a széphez, az öröm forrása a művészet és a művész alkotómunkája.

A történelem megfosztotta az országot a magánmecenatúra kialakulásától - mondta a politikus. Hozzátette: éppen ezért tartja fontosnak, hogy Hódmezővásárhely a művészetet szerető polgárok közösségeként immár 64. alkalommal állt az Őszi Tárlat mögé.

Közép-Európában ahhoz, hogy a művész mondani tudjon valamit saját magáról, a világról, a segítséget nem a magánszférából várhatja, hanem a közösségtől.

A miniszter elmondta, bízik benne, az országnak lesz olyan középosztálya, amely fontosnak tartja, hogy otthonában, irodájában a hazai képzőművészet is szerepet, sőt időnként főszerepet kapjon.

Lázár János hangsúlyozta, az Őszi Tárlat nemcsak azért fontos, mert bemutatkozási lehetőséget kínál az alkotóknak, hanem azért is, mert "egyfajta mérce, megméretkezés, megmerítkezés is", egyben lehetőséget kínál arra, hogy kiderüljön, hogy áll a magyar képzőművészet ügye ma a világban.

Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnöke szerint az elmúlt évtizedek azt tanították, ha a magyar közéletnek van világszínvonalú rétege, akkor az az alkotóművészet.

Magyarország művészeti nagyhatalom, ennek egyik nagyon fontos bázisa Hódmezővásárhely, a hazai képzőművészet egyik zászlóshajója - hangsúlyozta az MMA elnöke.

A tárlat megnyitóján 21 elismerést adtak át. A fődíjat, a Tornyai-plakettet Keserü Ilona festőművésznek ítélte oda a zsűri.

A Hódmezővásárhely városa és a Magyar Művészeti Akadémia által közösen alapított Rudnay Gyula Művészeti Ösztöndíjat, amellyel egy éven át havi százezer forint támogatás és a névadó leszármazottja által adományozott Rudnay-rézkarc is jár, Szabó Menyhért szobrászművész nyerte el. A Fiatal festők nívódíját Dobó Bianka grafikusművész kapta.

A kiállítás fődíján túl Hódmezővásárhely városa adja az Endre Béláról, valamint a Galyasi Miklósról elnevezett díjakat is: előbbi mesterdíjat Gálhidy Péter szobrász-, utóbbi nívódíjat Horváth Roland festőművész vehette át. A Magyar Művészeti Akadémia által felajánlott díjban Verebes György festőművész részesült, az Emberi Erőforrások Minisztériumának díját Kotormán Norbert szobrászművész kapta.

A Vásárhelyi Őszi Tárlat a maga 196 művével és 134 kiállító művészével átfogó képet nyújt a kortárs magyar képzőművészet ábrázoló törekvéseiről. A hagyományos festészeti műfajok - portré, városkép, tájkép - éppúgy megjelennek az Alföldi Galériában december elejéig látogatható kiállításon, mint a kortárs grafika manapság divatos törekvései és a munkaigényes, nagy szakmai műgonddal készülő tradicionális nyomatai. A tárlat ugyanakkor egyfajta "csöndes paradigmaváltás" terepe is, ahol feltűnnek az újabb képzőművészeti kísérletek - írta a tárlatot rendező Nagy Imre művészettörténész, a Tornyai János Múzeum igazgatója ajánlójában.

Címlapról ajánljuk
Magyar Péter fontos bejelentést tett, miután találkozott XIV. Leó pápával a Vatikánban

Magyar Péter fontos bejelentést tett, miután találkozott XIV. Leó pápával a Vatikánban

Magyar Péter meghívta XIV. Leó pápát egy magyarországi látogatásra. A Tisza-kormány átvizsgálja, majd folytatja a Hungary Helps programot – mondta a miniszterelnök, miután találkozott a pápával, majd plenáris tárgyaláson vett részt Paul Richard Gallagher érsekkel, a Vatikán Államtitkársága államközi kapcsolatokért felelős titkárával és Fabio Salerno magyar ügyekért is felelős szentszéki diplomatával.

Hétfőn szavaz a legfőbb ügyészről is az Országgyűlés

Rendkívüli parlamenti ülést kezdeményezett jövő hétfőre Bujdosó Andrea, a Tisza Párt frakcióvezetője. A parlamenti honlapon szereplő indítvány szerint az Országgyűlés ekkor szavazna a Baka András által javasolt legfőbb ügyészről, Szathmáry Zoltánról, valamint Hankó Balázs (Fidesz), Seszták Miklós (KDNP), Gurzó Mária (Tisza) és Magyar Péter miniszterelnök mentelmi jogáról is.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×