Infostart.hu
eur:
365.3
usd:
321.27
bux:
150945.35
2026. szeptember 24. csütörtök Gellért, Mercédesz
Visszatért agyműtéte után a neves magyar színész

Visszatért agyműtéte után a neves magyar színész

Nem fáradt el, és végig pontosan tudta a nehéz darab szövegét Tahi Tóth László, aki februárban esett át agyérműtéten. Előadás után jókedvűen parolázott.

Teljes magabiztossággal, a szövegét végletekig pontosan előadva, óriási tapsvihar mellett tért vissza kilenchónapnyi kihagyás után a színpadra Tahi Tóth László. A színművész az Audiencia című előadás Kamarásaként kedd este lépett fel újra, és az első percek izgalmát leszámítva végig összeszedetten játszott - írta a Bors.

Az agyműtéten is átesett 73 éves Tahi Tóth még az előadás után is maradt egy kicsit, jókedvűen beszélgetett a kollégáival, mindenkihez volt egy-két kedves szava. 

A lap szerint a közönség külön megtapsolta a végén a művészt, ez is nagyon jól esett neki. 

Tahi Tóth január 21-én lett rosszul a József Attila Színházban, előadás közben. A darabot még ugyan befejezte, de az előadás után kórházba kellett szállítani.

Címlapról ajánljuk
Magyar Péter fontos bejelentést tett, miután találkozott XIV. Leó pápával a Vatikánban

Magyar Péter fontos bejelentést tett, miután találkozott XIV. Leó pápával a Vatikánban

Magyar Péter meghívta XIV. Leó pápát egy magyarországi látogatásra. A Tisza-kormány átvizsgálja, majd folytatja a Hungary Helps programot – mondta a miniszterelnök, miután találkozott a pápával, majd plenáris tárgyaláson vett részt Paul Richard Gallagher érsekkel, a Vatikán Államtitkársága államközi kapcsolatokért felelős titkárával és Fabio Salerno magyar ügyekért is felelős szentszéki diplomatával.

Hétfőn szavaz a legfőbb ügyészről is az Országgyűlés

Rendkívüli parlamenti ülést kezdeményezett jövő hétfőre Bujdosó Andrea, a Tisza Párt frakcióvezetője. A parlamenti honlapon szereplő indítvány szerint az Országgyűlés ekkor szavazna a Baka András által javasolt legfőbb ügyészről, Szathmáry Zoltánról, valamint Hankó Balázs (Fidesz), Seszták Miklós (KDNP), Gurzó Mária (Tisza) és Magyar Péter miniszterelnök mentelmi jogáról is.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
Tisza-kormány: ma fogadja a pápa Magyar Pétert, a bírósági eljárások gyorsításáról egyeztetett a kormány

Tisza-kormány: ma fogadja a pápa Magyar Pétert, a bírósági eljárások gyorsításáról egyeztetett a kormány

Csütörtökön vatikáni látogatást tett Magyar Péter: a miniszterelnököt délelőtt magánaudiencián fogadta XIV. Leó pápa, ezt követően pedig Pietro Parolin bíborossal, a Szentszék diplomáciai és kormányzati vezetőjével is tárgyalt. Itthon a politikai napirenden inkább a kormány és ügyészség közti konfliktus, valamint a képviselők mentelmi jogának ügye lehet, a kormányzati munka pedig új energetikai programok és egy friss oktatási stratégia elkészítése körül forog. Eközben a bírósági eljárások kiszámíthatóságának, gyorsaságának és hatékonyságának növeléséről egyeztetett az Igazságügyi Minisztérium vezetése az Országos Bírósági Hivatal elnökével, valamint a törvényszékek vezetőivel. A csütörtöki közéleti fejleményekről folyamatosan tudósítunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×