Infostart.hu
eur:
376.07
usd:
319.16
bux:
126210.06
2026. február 25. szerda Géza
Tavasszal nyílik újra a Szépművészeti egyik kincsesbányája

Tavasszal nyílik újra a Szépművészeti egyik kincsesbányája

A felújításnak köszönhetően több olyan terem nyílik meg, amelyet évtizedek óta nem láthatott a nagyközönség - közölte az intézmény főigazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában. Az is kiderült, hogy a Szépművészeti egyfajta régi képtárrá változik.

Baán László az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta: a múzeum csaknem fele megújult, ennek egyik legjelentősebb eredménye, hogy több mint 70 év után tavasztól ismét megnyílik a Román csarnok. 

Utoljára több mint hetven éve láthatta a közönség ezt az eredeti állapotában lenyűgözően szép faliképekkel díszített helyiséget.

Több mint 40 restaurátor dolgozott közel egy éven át a pompás falfreskók megújításán -

mondta Baán László. Hozzátette: a teljes épületet jövő ősszel nyitják meg a nagyközönség számára – az átalakítás révén csaknem 2000 négyzetméternyi kiállítótérrel bővül az épület, mivel a raktárban tárolt tárgyak jelentős része a Szabolcs utcai központba kerül majd át.

"Sok olyan terem is megnyílik, amelyet évtizedek óta nem láthatott a nagyközönség. Ilyen a Michelangelo-terem vagy a szintén több évtizede bezárt szoborkiállítás".

A főigazgató az InfoRádió Aréna című műsorában hangsúlyozta: alapjaiban újulnak meg az állandó kiállítások, és a tervek szerint a Szépművészetibe visszatérnek a régi nagy mesterek.

"A Szépművészeti ezzel egyfajta régi képtárrá változik, az egyiptomi és az antik gyűjtemény, valamint a magyar és európai régi mesterek kiállítása lesz látható. A 19. századtól napjainkig pedig most a mai Nemzeti Galériába, de a Liget megépítése után az új Nemzeti Galériába kerül a magyar és az egyetemes anyag egyaránt."

Baán László beszélt arról is, hogy az őszi nyitásra egy Leonardo-kamarakiállítással is készülnek. 2019-ben lesz Leonardo halálának 500. évfordulója. Ebből az apropóból a múzeum a Szépművészeti Leonardo lovasszobrához köthető rajzokat kutatta fel a világ különböző nagy múzeumaiban. A tucatnyi képet pedig egy időszaki kiállításon nézheti meg a közönség.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Európai Bizottság: alternatív útvonal biztosítható Magyarország olajellátásához

Európai Bizottság: alternatív útvonal biztosítható Magyarország olajellátásához

Az Európai Bizottság figyelemmel kíséri a fejleményeket és kapcsolatban áll az érintett felekkel, de pontos ütemtervet nem ismernek a január végén egy orosz dróntámadásban megsérült Barátság kőolajvezeték újraindításával kapcsolatban. Helyette Magyarország és Szlovákia olajellátására alternatív útvonalakat javasolnak – hangzott el szerdán az uniós végrehajtó testület szokásos napi sajtótájékoztatójőán. A vita közben politikai szintre emelkedett, mivel Magyarország elkezdte blokkolni az EU Ukrajnával kapcsolatos döntéseit.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×