Infostart.hu
eur:
365.06
usd:
320.84
bux:
151006.06
2026. szeptember 24. csütörtök Gellért, Mercédesz

Balázs Elemér már felismeri magát egy felvételen

Balázs Elemér idén ünnepli 50. születésnapját és pályakezdésének 30. évfordulóját. Ebből az alkalomból szombaton nagykoncerten lép fel a MOMKultban felidézve munkásságának különböző állomásait zenésztársaival, többek között Dés Lászlóval, Szakcsi Lakatos Bélával, Szulák Andreával és Oláh Kálmánnal.

Balázs Elemér egyáltalán nem fáradt bele a művészetbe, sőt számos dolog inspirálja, és úgy fogalmazott:

az ember soha nincs kész.

„Még mindig látok, illetve érzek egy csomó olyan dolgot, amiben fejlődnöm kell és ez csomó dologban éltet. Azt, hogy kialakult egy egyéni hangzásvilág, 30 körül kezdtem el érezni, amikor 40 voltam, akkor kezdtem magam felismerni egy felvételen. Az már nem olyan rossz.”

Nem az a lényeg, hogy a dobos megmutassa a hangszerét és annak fontosságát – hangsúlyozta Balázs Elemér, hozzátéve, hogy nem főszereplője, egy része a zenének.

„A zenekaromban sem szeretnék kiemelkedni, ott sem a dobé, hanem a zenéé a főszerep. Engem nem érdekel, milyen gyorsan játszom, ezzel sosem kérkedtem, az a lényeg, hogy a zenei kép, amiben játszom, nagyon egységes legyen.”

A MOMKultba akár száz zenészt is hívhatott volna, de a tíz évvel ezelőtti születésnapi koncertje is három és fél órásra nyúlt.

„Ebből tanulva most csak egy pici múlt lesz és inkább a jelennel foglalkozom, azokkal a művészekkel zenélünk, akikkel most is játszom.”

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Magyar Péter fontos bejelentést tett, miután találkozott XIV. Leó pápával a Vatikánban

Magyar Péter meghívta XIV. Leó pápát egy magyarországi látogatásra. A Tisza-kormány átvizsgálja, majd folytatja a Hungary Helps programot – mondta a miniszterelnök, miután találkozott a pápával, majd plenáris tárgyaláson vett részt Paul Richard Gallagher érsekkel, a Vatikán Államtitkársága államközi kapcsolatokért felelős titkárával és Fabio Salerno magyar ügyekért is felelős szentszéki diplomatával.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×