Infostart.hu
eur:
366.31
usd:
321.96
bux:
151507.86
2026. szeptember 24. csütörtök Gellért, Mercédesz
Újabb közönségdíjat nyert a Testről és lélekről

Újabb közönségdíjat nyert a Testről és lélekről

Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmje kapta a közönség díját az Európai Filmek 24. Nemzetközi Fesztiválján, a Szabadka melletti Palicson.

„Egy filmet nagyon sok minden miatt meg lehet dicsérni és lehet díjazni, ez volt a célunk és ez volt a legnagyobb félelmem, hogy mindannak az érzelemnek, amit beleraktunk, van-e esélye szélesebb közönséghez eljutni. Ez a félelem azon a vetítésen kiolvadt belőlem.”

Ezt még a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál után mondta Enyedi Ildikó az InfoRádió Aréna című műsorában. Azóta a Testről és lélekről bebizonyította, hogy nemcsak a kritika, hanem a széles közönség is fogékony az – ahogyan a rendező fogalmazott – csendes alkotásra, már több mint 70 ezren látták a filmet.

A hétvégén pedig a Testről és lélekről a közönség kedvence lett az Európai Filmek 24. Nemzetközi Fesztiválján. Az alkotás a palicsi szemle nyitófilmje volt, nézők az interneten és a helyszínen található szavazólapokon adhatták le voksukat az általuk legjobbnak vélt alkotásra.

A második helyen Sergio Castellitto olasz rendező Fortunata című alkotása végzett, a filmfesztivál harmadik legjobb filmje – a közönség szerint - Mundruczó Kornél Jupiter holdja című drámája volt.

A filmmustrán a magyar filmek válogatásában vetítették Vranik Roland Az állampolgár című alkotását, Sopsits Árpádnak A martfűi rém című filmjét, Kostyál Márk kelet-európai westernjét, a Kojotot, Török Ferenc rendezését, a nemrég Yad Vashem-díjjal elismert 1945-öt, valamint Muhi András dokumentumfilmjét.

A nemzetközi zsűri döntése alapján a legjobb filmnek járó Arany torony-díjat a görög-lengyel koprodukcióban készült Park című alkotás érdemelte ki. Szofia Ekszarkhu filmje az athéni olimpiai faluban játszódik, tíz évvel a sportesemény után, ahol egy kamaszokból álló csoport a romok között megrendezi a saját, furcsa és időnként kegyetlen olimpiai játékát.

A mustrán tizenegy kategóriájában kilenc országból mintegy nyolcvan filmet mutattak be a rendezvény egy hete alatt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szembeni jogállamisági eljárás keretében elrendelt intézkedéseket. Ez 4,2 milliárd eurónyi uniós forrás felszabadítását jelenti, amiről már csak egy döntés van hátra, az Európai Tanácsnak kell ráütnie a pecsétet, de elég a minősített többség, és nem szokták felülbírálni a Bizottság javaslatait.

Baka András: ezt a köztársaságot kell Magyarországnak most újjáépítenie

Az ENSZ bizalmi válságban van, és túl gyakran marad tétlen, amikor a nagyhatalmak és szövetségeseik megszegik a szabályokat - jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai-és skandináv térségi szakértő
Nagyot erősödött este a forint, majd visszagyengült

Nagyot erősödött este a forint, majd visszagyengült

A dollár kéthavi csúcsa közelében kezdte a csütörtöki kereskedést, az amerikai kötvényhozamok többéves rekordokat döntögetnek, és a piac egyre több esélyt ad a Federal Reserve újabb kamatemelésére. A geopolitikai kockázatok sem tűntek el, a Brent olaj hordónkénti 104 dollár körül jár. A forint a nap nagy részében enyhe gyengülést mutatott, délutánra azonban visszaerősödött a reggeli szintekre, majd este ismét hullámvasútra ült. Eközben az ÁKK friss adataiból kiderült, hogy nagyot ugrottak felfelé a hosszú hozamok, a 10 éves papír hozama tegnap óta 19 bázisponttal lőtt ki.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×