Infostart.hu
eur:
364.53
usd:
320.08
bux:
151890.59
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende
Közeleg a Titanic, ami összeköti a világot

Közeleg a Titanic, ami összeköti a világot

Huszonhét ország harmincnégy filmjét vetítik az idei, immár 24. Titanic Nemzetközi Filmfesztiválon, amelynek egyik sztárvendége, Tony Palmer, aki Leonard Cohenről szóló dokumentumfilmjét kíséri el Budapestre. A fesztivál április 6-án kezdődik, és két nappal később itt debütál majd Török Ferenc 1945 című alkotása. A zsűri elnöke Enyedi Ildikó filmrendező, tagja Frédéric Strauss francia kritikus és Dragomán György író.

Horváth György fesztiváligazgató közölte: "a 27 országból érkezett válogatással a mai magyar filmeket is szeretnénk kontextusba helyezni".

"Az, hogy a filmfesztivál nemzetközi, azt jelenti, hogy mindig nagy öröm, ha egy magyar film sikeres külföldön. Szeretnénk megteremteni annak az összefüggésrendszerét, mibe ágyazódik be az, hogy Enyedi Ildikó vagy Török Ferenc filmje Berlinben sikert ér el" - fejtette ki.

Sokszínű

Horváth György elmondta, idén 34 filmet mutatnak be a Titanic Nemzetközi Filmfesztiválon.

„Nem arra törekszünk, hogy olyan legyen, mint egy National Geographic, szemléletesen szeretnénk érzékeltetni a film sokszínű világát. Komolyan gondoljuk az idei jelmondatot: A fesztivál, ami összeköti a világot.

A filmek révén van kapocs,

amit az emberek szeretnek megbeszélni.”

Horváth György elmondta, úgy tűnik, mintha lenne kötelező témaválasztása a fesztiválnak, de nem volt ilyen. A fesztivál igazgatója hozzátette, de nem kerülhető meg a családi sorsok, a kiszolgáltatott helyzetek, a kisebbségek és akár a menekültek élete.

„Érdekes, hogy ahogy Török Feri megmutatta a filmjét, azonnal megszerettük és megállapodtunk, hogy a Titanicon lesz az 1945 premierje. A válogatáskor aztán láttuk Koncsalovszkij Paradise (Paradicsom) című filmjét, amely ugyanarról az időszakról szól. Vannak más rímek is,

a nézőkre bízzuk, fedezzék fel a rejtett, szép, kis párokat.”

Hat szekcióban futnak idén a filmek. Horváth György kiemelte személyes kedvencét, a 71 éves brit rendező, Terence Davies Emily Dickinsonról szóló, A Quiet Passion (A lélek saját társat választ) című filmjét.

„Ez egy olyan csodákkal teli film, igazi különlegesség, amiben a Szex és New Yorkból ismert Cynthia Nixon látható egy különlegesen megformált szerepben. A nyitófilm, az Óriás című svéd film pedig mindenkit meg fog ríkatni.”

A gálavetítésekre olyan filmeket emeltek ki, amelyek, a szervezők szándéka szerint egyszerre szól sokakhoz – mondta el Horváth György.

 A 24. Titanic Nemzetközi Filmfesztivált 2017. április 6-13. között rendezik meg Budapesten.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Orosz támadástól retteg Nyugat-Európa, északi offenzíva kezdődött - Híreink az orosz-ukrán háborúról pénteken

Orosz támadástól retteg Nyugat-Európa, északi offenzíva kezdődött - Híreink az orosz-ukrán háborúról pénteken

A CIA több nyugat-európai országot is figyelmeztetett arra, hogy Oroszország kereskedelmi hajókról drónokat indíthat a területük ellen, főleg a mediterrán országok vannak veszélyben. Észak-Ukrajnában az orosz hadsereg nagyobb offenzívát indított: Harkiv megyében több falu is orosz kézre került pár nap alatt. Közben az ENSZ-közgyűlés margóján a vezetők kétoldalú egyeztetések keretein belül részleges tűzszünetről tárgyaltak, de előrelépés nem történt a kérdésben. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború pénteki eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×