Infostart.hu
eur:
375.42
usd:
317.8
bux:
128047.16
2026. február 26. csütörtök Edina

Kezdődik a Friss Hús

Ma kezdődik az 5. Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál a fővárosi Toldi moziban, ahol vasárnapig pitchfórum és egyéb szakmai programok is várják a közönséget.

Az ötnapos fesztivál nemzetközi versenyprogramjának három blokkjában olyan filmeket láthat a közönség, mint a Berlinalén bemutatott The Rabbit Hunt, az Európai Filmdíjra jelölt és számos rangos nemzetközi díjjal kitüntetett Small Talk, a Kristály Medve-díjas Balcony vagy az idei Oscar-díjra jelölt La femme et la TGV és Timecode című filmek. Bekerültek a válogatásba olyan alkotások is, amelyek a Sundance vagy a Cannes-i fesztivál hivatalos programjaiban is versenyeztek.

Harminchat film szerepel az idén a magyar versenyprogramban. Közülük a Friss Húson vetítik először a magyar közönségnek Lovrity Anna Katalin Vulkánsziget című animációs filmjét, és Áprily Zoltán Ungvár című történelmi animációját.

A szervezők idén először külön blokkot szenteltek a magyar rendezők külföldön forgatott filmjeinek. Az Expats elnevezésű válogatásban egy közönségdíjat osztanak majd ki. Az animációs és az élő szereplős filmek idén is közös blokkokban, de külön kategóriában versenyeznek.

A fesztivál vasárnapi záróünnepségén idén három fődíjat osztanak ki: a legjobb magyar élőszereplős, a legjobb magyar animációs, és a legjobb nemzetközi élőszereplős/animációs filmnek járó díjat, valamint elismerik a legjobb magyar színészt és a legjobb magyar színésznőt is, de odaítélik a legígéretesebb harminc évesnél fiatalabb rendezőnek járó OTP Junior díjat is.

Újdonsága lesz még az idei fesztiválnak a családi programok, amelyek koncerttel, foglalkozásokkal és vetítésekkel várják az érdeklődőket.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Bendarzsevszkij Anton: legkésőbb novemberig lehet áttörés az orosz–ukrán béke ügyében, de nem a fronthelyzet miatt

Bendarzsevszkij Anton: legkésőbb novemberig lehet áttörés az orosz–ukrán béke ügyében, de nem a fronthelyzet miatt

Az olyan befolyásoló körülmények, mint az időjárás alakulása vagy az energetikai infrastruktúra állapota, egyre inkább a béke, a kompromisszum irányába terelheti az ukránokat, Oroszország szempontjából pedig egyáltalán nem mindegy, milyen eredményt hoz a novemberi, amerikai félidős kongresszusi választás – mondta az InfoRádió GeoTrendek című műsorában az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója.

Kormányinfó: elrendelték a magyar energetikai infrastruktúra megerősített katonai védelmét, nem korlátozzák a bankok számát

Ha tartósan kiesik a Barátság kőolajvezeték, a magyar benzinárak drasztikusan emelkednének – mondta Gulyás Gergely a Kormányinfón. A magyar pedagógusok egyszeri bruttó 150 ezer forintos juttatást biztosítanak legkésőbb márciusban, és jövőre a tanárok átlagbére meg fogja haladni az egymillió forintot – mondta.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×