Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Sajátos kulturális fúziók Budapesten

A hétvégén elkezdődött Budapest Táncfesztivál keretében a héten skót és spanyol társulatok mutatkoznak be a Művészetek Palotájában, de a Szegedi Kortárs Balett Abszurdia című premierjét is itt láthatja először a fővárosi közönség. A március elsejéig tartó programokról Ertl Péter, a szervező Nemzeti Táncszínház igazgatója beszélt az InfoRádióban.

A Scottish Dance Theater vezetője meghívta a Londonban élő, afrikai származású alkotót, aki a poszt hip-hop táncstílust tanítja be a kortárs tánctársulatnak, ami érdekes fúziónak ígérkezik – mondta a Nemzeti Táncszínház igazgatója. Ertl Péter kiemelte a La Veronal nevű, katalán társulat Siena című előadását is.

„Peggy Kaplan New Yorkból érkező fotóművésznő a nemzetközi portrék mellett rengeteg magyarországi művészről is készített felvételt.”

A hazai fellépők között Ertl Péter megemlítette a szegedi, a pécsi és a miskolci balettegyüttest, Budapestről pedig a Magyar Táncművészeti Egyetem, a Budapest Táncszínház, Fitos Dezső Társulat és a Közép-Európa Táncszínház lép színpadra.

„Zömében ezek budapesti bemutatók lesznek. Különleges érdekesség a Kodály-dialógok, amely a Közép-Európa Táncszínház két tehetséges művésze, Rohmann Ditta és Kruppa Bálint együttműködéséből valósul meg a Zeneakadémia Solti termében. Az Anna Karenina budapesti premierjének a Miskolci Balett és a GG Tánc Eger az alkotói. Az Abszurdia szegedi premier, amit rögtön utána Budapesten láthat a közönség a táncfesztiválon.”

A Nemzeti Táncszínház igazgatója jelezte,

a Táncművészeti Főiskola február 1-től egyetemként működik tovább.

A hallgatók Norvég-Magyar Balettkultusz gálaműsor címén mutatnak be egy közösen betanult produkciót. A Nemzeti Táncszínház átmeneti időszakát éli, ugyanis 2014-ben kiköltözött a Karmelita Kolostorból, várhatóan 2018 tavaszára készül el a Millenáris Teátrumból kialakított új helyszín – mondta el a társulat igazgatója.

„Addig alternatív helyeken játszunk, a fesztivál is ezeken a helyszíneken zajlik, az említetteken túl a Nemzeti Színházban, a Pesti Vigadóban és a MOM Kulturális Központban lesznek előadások” - mondta Ertl Péter.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

A kapus Tóth Balázs szerint kicsalogatták az ukránok a magyar védőket a győztes góljuk előtt, de szomorkodni nincs idő, 3 nap múlva Észak-Írországban pályára kell lépni. Szoboszlai Dominik csapatkapitány úgy látja, a meccs végi balhé benne van a fociban, az ukránoknak ráadásul szerinte nem sok közük volt a találkozóhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egyszerűen a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság óta a válogatott balszerencsés.

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés látszott Európa tőzsdéin, és az Egyesült Államokban is optimista hangulatban telt a kereskedés. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. szeptember 24. 21:05
×
×