Infostart.hu
eur:
353.51
usd:
310.18
bux:
0
2026. június 29. hétfő Péter, Pál

Velence karneválozik

Megkezdődött a karneváli szezon az olaszországi Velencében.

Az idei velencei karnevált a hagyományoknak megfelelően a Szent Márk térről indult vízi felvonulás nyitotta meg. A gondolákon jelmezesek, táncosok, akrobaták, tűznyelők parádéztak, a hajók felett hatalmas világító léggömbök lebegtek. A farsangkezdő vízi előadás témája a tenger, a szépség és a hiúság volt.

A hónap végéig tartó, a világ minden pontjáról tömegeket vonzó esemény első estéjének látványosságaira 50 ezren voltak kíváncsiak.

„Azért vagyunk itt, hogy egy kicsit kiengedjünk, jól érezzük magunkat, minden egyebet félretéve” - nyilatkozta egy maszkos karneválozó az Euronews összeállításában.

Velence karneválozik

A programok február 28-áig tartanak, a rendezvény főbb eseményei között lesz a legszebb velencei lány megválasztása, szombaton a Szent Márk téren lesz az úgynevezett Angyal repülése, vagyis amikor a harangtoronyról egy fiatal nőt eresztenek le köteleken.

A velencei karnevál hamvazószerda előtt két héttel kezdődik, és egy nappal az előtt ér véget. A karneválról az első írásos emlékek a XI. századból származnak – azóta él a hagyomány kisebb nagyobb szünetekkel –, a XVIII. században a nemesek kedvelt programja volt a tél végi kavalkád, amelyen csak a kiváltságosok viselhettek maszkokat.

Velence karneválozik

Az idei rendezvényeket kiemelt biztonsági intézkedések – beléptető kapuk, helikopteres és posztoló rendőrök tömegei – kísérik, a hónap végéig több mint félmillió embert várnak Velencébe.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Apáti Ferenc: 15 év múlva robotok szedik majd a gyümölcsöt Magyarországon

Apáti Ferenc: 15 év múlva robotok szedik majd a gyümölcsöt Magyarországon

Tizenöt év múlva már lesznek olyan robotok, amelyek képesek a zöldség és a gyümölcs betakarítására – a Fruitweb Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke erre számít. Apáti Ferenc azért bízik ebben, mert ebben az ágazatban a feladatok jóval több mint felét embereknek kell elvégezniük, akikből egyre kevesebb vállalja a nehéz fizikai munkát. Az egyetemi docens az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt erről.

Hogy bírunk ki még két és fél napot? Még melegebb lesz, csak a hét közepén jön az enyhülés

A hét elején folytatódik a forróság, a hét közepén azonban hidegfronttal érkező záporok, zivatarok enyhítenek a hőségen - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.
inforadio
ARÉNA
2026.06.29. hétfő, 18:00
Kovács Károly
a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×