Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Az életigenlésről is szól a Muzsikás együttes karácsonyi koncertje

Mozgalmas évet zárt az immár több mint 40 éve játszó Muzsikás együttes. A 60 iskolai énekórán túl megjárták Londont, Kínát, az Egyesült Államokat és készülnek az éves karácsonyi koncertjükre, amely idén is a Művészetek Palotájában lesz. Hamar Dániel az InfoRádióban azt mondta: már több lemez anyaga is megérett bennük, elhatározás kérdése, hogy stúdióba vonuljanak.

Az idei év magyar szempontból egyrészt a Bartók Béla jubileumi emlékév, másrészt 1956 miatt volt fontos. A Muzsikás együttes külföldön igyekezett bemutatni a magyarokat.

„A magyar léleknek a tükre a magyar zene – ahogy Kodály Zoltán fogalmazott, a zenénkből kiviláglik, hogy mindig szembe merünk szállni a túlerővel, az elbukott szabadságharc után is fel tudunk állni. A betyárdaloktól kezdve a halottkísérőig, a duhajtól az egészen elvont, csodálatos énekig minden kicsit ezt tükrözte.”

A karácsonyi koncerten is ez a két témakör áll majd a középpontban, de mint Hamar Dániel elmondta, nem gyásszal, hanem újjászületéssel akarják befejezni.

„A hőseink gyásza után az életnek újra kell kezdődnie, a koncert második felének második része egy életigenlés, az örömről és arról a boldogságról szól, ami a mienk, magyaroké. Járjuk a világot, azt látjuk, hogy a magyarok sokkal vidámabbak, életrevalóbbak vagyunk, mint sokan mások, és ezt itthon nem is érezzük. A zenénkben és a költészetünkben azonban mindez tükröződik.”

A Muzsikás együttes alapító tagja elmondta, több lemeznyi anyag megérett már, el kell dönteni, hogy bevonuljanak a stúdióba és fölvegyék.

„Vannak elképzeléseink, hogy milyen lemezt akarunk fölvenni, és hogy mit kellene még. A kedves és meghatározó, sorsfordító dalainkon túl a gyógyító erejű zenékig. A zene, amit örököltünk beépíthető a mai életbe, minden zenei igényt kielégít és még gyógyításra is alkalmas. De, hogyan lehet ezt egy lemezbe foglalni, azon még gondolkozunk. Vagy többe...” - fogalmazott Hamar Dániel.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Nagyon kínos ügybe keveredett az FBI

Nagyon kínos ügybe keveredett az FBI

Ennél kínosabb talán nincs is az adatlopások történetében: egy hackercsoport feltörte az internetes kalózok után nyomozó FBI rendszerét, és azt állítja: az összes ügynök neve, címe és nyomozása a birtokába jutott. A támadók bizonyítékként megosztották 22 ember adatait.

Szellőztetni nem elég – Indul a fűtési szezon, fontos intelmekkel

Hamarosan kezdődik a fűtési szezon, ennek érdekében pedig érdemes megnézetni a családi házak kéményeit egy kéményseprővel – mondta el az InfoRádióban az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. Mukics Dániel hozzátette: a szén-monoxid-szennyezés elkerülése érdekében a nyílászáróba légbevezetőt is kell szerelni, nem elég az egyszerű szellőztetés.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Janisz Varufakisz: Az AI tönkre fogja tenni a kapitalizmust

Janisz Varufakisz: Az AI tönkre fogja tenni a kapitalizmust

Vajon buborék-e a mesterséges intelligencia? Azt mondják, minden attól függ, hogy a technológiába fektetett hatalmas összegek jelentősen növelik-e majd a termelékenységet. Az optimisták meg vannak győződve arról, hogy a jövőben óriási termelékenységnövekedés következik be, még akkor is, ha piaci korrekcióra lesz szükség ahhoz, hogy a jelenlegi fellendülésből a túlzott várakozásokat lefaragják. A pesszimisták – a Goldman Sachs-os Jim Covellótól kezdve az MIT professzoráig, Daron Acemogluig – kételkednek ebben. Az optimisták és a pesszimisták azonban egyaránt egy olyan téves elképzelésből indulnak ki, amelyet én az AI termelékenységi illúziójának nevezek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×