Infostart.hu
eur:
380.19
usd:
322.2
bux:
0
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya

Gyűlölet és trollkodás jellemzi a Cannes-i Filmfesztivált?

Xavier Dolan kanadai rendező közleményben hozta nyilvánosságra kedden, hogy nem készül el új filmje a cannes-i filmfesztiválra, ezért nem nevezi, ugyanakkor elítélte a fesztivál "trollkodó hangulatát" - írta kedden a The Guardian brit napilap.

Az elismert rendező az Instagramon írta meg, hogy The Death and Life of John F. Donovan című filmjét 2017 júniusáig forgatja, így nem tudja nevezni a cannes-i fesztiválra. Elismerte, hogy mindenki vérmérsékletének megfelelően reagál a kritikákra, ugyanakkor kifogásolta a Cannes-ban tapasztalt "trollkodó hangulatot, a zaklatást és az indokolatlan gyűlöletet". Leszögezte, hogy ő inkább az alkotásra koncentrál, és nem a reakcióra. Végül kifejezte háláját a cannes-i filmfesztivál iránt, és azt írta, hogy semmilyen kritika nem tartja vissza a továbbiakban sem attól, hogy filmjeit nevezze a programjába.

Dolan hat játékfilmje közül öt a cannes-i mustrán debütált. Zömmel nagyon jól fogadták alkotásait. A Mommy című filmjéért Jean Luc Godard-ral megosztva nyerte el a zsűri díját 2014-ben, 2015-ben pedig maga is tagja volt a fesztivál nemzetközi zsűrijének. Ez csak a világ vége című idén bemutatott családi drámája a zsűri nagydíját kapta Cannes-ban.

A 27 éves rendező korábban elmondta, hogy az Ez csak a világ vége vegyes fogadtatása miatt elgondolkodott azon, hogy a The Death and Life of John F Donovan című új filmjét, amely egy amerikai tévésztárról szól, bemutassa-e Cannes-ban. Az új produkcióban Kit Harington, Jessica Chastain, Natalie Portman, Susan Sarandon, Kathy Bates és Michael Gambon is szerepel.

Dolan a Montreal Gazette című lapnak mesélte el, hogy attól tart, Cannes-ban esetleg félreértenék ezt a filmet, mivel sok olyan eleme van, amely felidézi azt, amit maga is átélt a fesztiválon, és esetleg azt hihetnék, hogy valamiféle bosszú vezérelte, holott a forgatókönyvet már öt éve megírta.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor péntek reggel: átállítjuk a gazdaságot családalapú működésre

Orbán Viktor péntek reggel: átállítjuk a gazdaságot családalapú működésre

A miniszterelnök szerint Brüsszelben „epét hánynak a 14. havi nyugdíjtól”, a magyar kormány viszont akkor sem adja ezt a pénzt sem a multicégeknek, sem Brüsszelnek, sem Kijevnek. Nyilatkozott Donald Trump lehetséges budapesti útjáról és a befektetők véleményéről is az 5 százalékos GDP-arányos hiánnyal kapcsolatban. Szerinte aki azt mondja, orosz gáz vagy olaj nélkül fenntartható a rezsicsökkentés, az hazudik.

Kijev polgármestere: ezen a télen már nem lesz fűtés 1100 tömbházban

A tél hátralevő részében fűtés nélkül marad Kijevben több mint 1100 lakótömb – közölte Vitalij Klicsko, az ukrán főváros polgármestere Telegram-oldalán. A folyamatos orosz bombázások tönkretették az infrastruktúrát, és nem tudják kellő tempóban újra és újra megjavítani.
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×