Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Később folytatódik csak a Lego kaland

Az eredeti tervekkel ellentétben csak 2019 februárjában érkezik a mozikba A Lego-kaland című nagysikerű mozi folytatása, mert a Warner Brothers stúdió kilenc hónappal elhalasztotta premierjét.

A stúdió nem indokolta a halasztást.

A Phil Lord és Chris Miller által írt és rendezett első rész hatalmas sikert aratott 2014-ben, világszerte több mint 468 millió dollár (130 milliárd forint) bevételt hozott.

A mozi a legjobb animációs filmnek járó BAFTA-díjat is elnyerte, és nem sokkal ezután bejelentették a folytatást, 2018 májusára tűzve ki a bemutató dátumát.

A filmstúdió 2015-ben hozta nyilvánosságra, hogy három újabb filmet tervez, mely a színes építőkockák vilában játszódik. Az első film, amely Batman kalandjait mutatja be, 2017 februárjától kerül a mozikba. A legónindzsákra épülő Ninjago 2017 szeptemberétől lesz látható, ezt követi 2019 februárjában A Lego-kaland hivatalos folytatása.

Miller és Lord korábban elmondták, hogy sokkal több női karaktert terveznek a második részbe.

Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×