Infostart.hu
eur:
381.14
usd:
322.45
bux:
128095.88
2026. február 2. hétfő Aida, Karolina

Volt kórházban lesz a gasztronómia lyoni fellegvára

Lyon legjelentősebb épületében, a Rhone folyó partján található Grand Hotel-Dieu egykori kórházban alakítják ki a francia gasztronómia egyik új fellegvárát.

A francia gasztronómia elismerésével először válhatott egy nemzet konyhaművészete a szellemi világörökség részévé 2010-ben, amikor az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) nem egyszerűen a franciák tradicionális nemzeti ételeit, hanem a franciás jellegű étkezést felvette a veszélyeztetett szellemi kulturális örökségek listájára. A francia kormány ezt követően döntött a Gasztronómia városai nevű hálózat létrehozásáról, amelybe 2013-ban négy, önálló regionális konyhával rendelkező város került be: Lyon, Dijon, Párizs és Tours.

A közép-franciaországi Lyon hagyományosan a francia gasztronómia egyik referenciavárosának számít, a mintegy 2 ezer éttermében 94 Michelin-csillagot szerzett séf dolgozik, közülük is az egyik legismertebb a város szülötte, Paul Bocuse.

A héten Párizsban bemutatott tervek szerint Lyonban 2018 decemberében nyílik meg a Cité internationale de la Gastronomie nevű gasztronómiai központ a belváros szívében, a Rhone-folyó partján emelkedő több mint 51 ezer négyzetméter alapterületű hatalmas, kupolás épületegyüttesben, amely 1741 és 1761 között épült Jacques-Germain Soufflot tervei alapján.

A felújítás alatt álló egykori városi kórház műemlékjellegű négyszintes épületében mintegy 3600 négyzetméteren kap helyet az új gasztronómiai központ.

A Grimod de la Reyniere, Brillat-Savarin, Careme, Escoffier vagy Curnonsky nevű termekben állandó és időszakos kiállításokkal, valamint egy konyhaművészeti iskolával is várják az érdeklődőket. A neandervölgyi embertől napjainkig a táplálkozás mellett az evőeszközök történetét is megismerhetik a látogatók, s meghívott országok gasztronómiai hagyományait is tanulmányozhatják. A két első díszvendég Japán és Dél-Afrika lesz.

A központban a helyi termelők, kézművesek és séfek saját hagyományaikat és tudományukat megismertetik a nagyközönséggel, és természetesen dietetikai tanfolyamok is indulnak.

A konyhaművészet és az etikett szabályai tették lehetővé, hogy az étkezés a társadalmi kapcsolatépítés egyik legfontosabb és legkifinomultabb színterévé váljon Franciaországban, amelynek minden részletét meg lehet majd ismerni az új központban. A Cité internationale de la Gastronomie egész évben számos konyhaművészeti programmal és egy gasztronómiai étteremmel is várja majd a világ minden tájáról évente Lyonba érkező mintegy 7 millió turistát.

Ezenkívül 17 ezer négyzetméteren elegáns üzleteket, 13 ezer négyzetméteren egy ötcsillagos luxushotelt, 8 ezer négyzetméteren zöldfelületet, 2700 négyzetméteren pedig egy konferenciaközpontot alakít ki az Eiffage építőipari vállalat, amely 11 luxuslakást is tervez a Grand Hotel-Dieu-ben.

Az új központ mintegy 40 ezer négyzetméteren felújított terület lesz, amelyhez 11 500 négyzetméteren új építményeket csatolnak. A munkálatok teljes költsége nem ismeretes, de a becslések szerint elérheti a több százmillió eurót.

Michel Gostoli, az Eiffage Construction elnöke szerint csak a gasztronómiai központ kialakításának költsége 19,5 millió euró körül lesz, amelyhez Lyon önkormányzata, az Auvergne Rhone-Alpes régió, valamint a kivitelező is 2 millió euróval járul hozzá. A hiányzó összeget a magánszektor bevonásával reméli Gérard Collomb, Lyon polgármestere a következő hónapokban előteremteni.

Az egykori kórházépület átalakítása mindesetre már egy éve megkezdődött, jelenleg háromszázan dolgoznak a felújításon, és az önkormányzat szerint a következő hetektől már ezer munkás lesz a helyszínen.

Címlapról ajánljuk
Hortay Olivér: egy V4-egység mentén kialakuló koalíció törölheti el a brüsszeli karbonadót és annak kiterjesztését

Hortay Olivér: egy V4-egység mentén kialakuló koalíció törölheti el a brüsszeli karbonadót és annak kiterjesztését

A Századvég legújabb elemzése szerint Brüsszel a világ legmagasabb karbonadóival terheli az uniós energiatermelőket, ami az elhibázott szankciós politikával együttesen az amerikai és a kínai ipari villamosenergia-árak kétszeresére emeli az európai árakat. Egy uniós erőműnek 2024-ben háromszor annyit kellett fizetnie egy tonna kibocsátott szén-dioxid után, mint egy amerikai, és ötször annyit, mint egy kínai energiavállalatnak – mondta az InfoRádióban a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. energia- és klímapolitikai üzletágvezetője, Hortay Olivér.
inforadio
ARÉNA
2026.02.02. hétfő, 18:00
Tárnok Balázs
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatója, a Magyar Szövetség külügyi szakértője
Bíróságra citálja a magyar kormány az Európai Bizottságot az orosz gáztilalom miatt

Bíróságra citálja a magyar kormány az Európai Bizottságot az orosz gáztilalom miatt

Magyarország az Európai Unió Bíróságán támadta meg az orosz energiaimportot 2027 végéig kivezető REPowerEU-rendeletet – jelentette be hétfőn Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A kormány szerint a jogszabály sérti a tagállami hatásköröket és nem megfelelő jogalapon született, az eljárástól egy és háromnegyed, két éven belül várnak ítéletet. Közben az Európai Bizottság a leválást az energiabiztonság és a diverzifikáció kulcselemeként értelmezi, és a végrehajtást a közös uniós stratégia részeként kezeli.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×