Infostart.hu
eur:
364.34
usd:
315.53
bux:
148587.82
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

Pénteken kezdődik az egyik legnagyobb népművészeti fesztivál

Pénteken indul a XVI. Körösvölgyi Sokadalom elnevezésű népművészeti fesztivál Gyulán, a Várkertben. A háromnapos rendezvényre mintegy 180 kézművest és 1500 fellépőt várnak.

Görgényi Ernő, Gyula polgármestere az MTI-nek elmondta: a rendezvény a Gyulai Nyár programsorozat és az 52. gyulai várszínházi évad nyitóeseménye. "Gyula városa a magyar népművészet egyik bástyája" - fogalmazott a városvezető, emlékeztetve, hogy augusztus 20-án a fürdővárosban rendezik évek óta Minden Magyarok Nemzetközi Néptáncfesztiválját is.

Pál Miklósné, a Békés Megyei Népművészeti Egyesület elnöke, a rendezvény egyik főszervezője elmondta: Magyarországon csak a budapesti Mesterségek Ünnepe nevezhető a gyulaihoz hasonló komplex, a minőségi népművészeti kultúrát bemutató fesztiválnak.

Közölte: egy kiállítással a szarvasi, a mezőberényi, az orosházi és a tótkomlósi értéktárban már nevesített népművészeti értékek bemutatására törekszenek, emellett mesterségbemutatókat is tartanak, így például a fafaragással, a fazekassággal, a kosárfonással, a kovácsolással, a hímzéssel és a szőtteskészítéssel is megismertetik a látogatókat.

Savolt Zoltán, a Nemzeti Művelődési Intézet Békés Megyei Irodájának módszertani referense, az esemény másik főszervezője elmondta: pénteken rendezik a IX. Országos Gyermektánc Fesztivált hét együttes közreműködésével, valamint a IX. Határ Menti Összművészeti Fesztivált, amelyre Erdélyből és a Vajdaságból is érkeznek énekesek, zenészek, táncosok és mesemondók. Szombaton a tószínpadon kilenc együttes részvételével Békés Megyei Néptáncgálát tartanak - tette hozzá.

A színpadi produkciók mellett vándorkomédiások népi gyermekjátékai, táncház, továbbá fazekas- és fafaragó, valamint főző-, pogácsasütő és mézeskalácsdíszítő-verseny is várja az érdeklődőket.

A belépődíj nélkül látogatható rendezvényekre mintegy 10-15 ezer embert várnak a szervezők, akik az MTI kérdésére elmondták: idén mintegy 7 millió forintot gyűjtöttek össze a Nemzeti Kulturális Alap, a Földművelésügyi Minisztérium, a Nemzeti Művelődési Intézet és a Nemzeti Együttműködési Alap által meghirdetett pályázatokból, emellett a gyulai önkormányzat is támogatta a szervezést.

Címlapról ajánljuk
Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

A PDSZ alapvetően támogatja az alsó tagozat gyermekközpontú megújítását célzó 14 pontos javaslatcsomag szakmai irányait, ugyanakkor a jó célokhoz biztosítani kell a megvalósítás feltételeit is és minden pluszfeladathoz időt és pénzt kell rendelni – erről beszélt az InfoRádióban a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője.

Államfőválasztás – Tucatnyi jelölt közül találta meg a magáét a Tisza Párt, részletek

A Tisza képviselőcsoportja minimum tíz emberrel egyeztetett az államfőjelöltségről, a szombati frakcióülésre már csak három név maradt és a frakció végül elsöprő többséggel szavazta meg Baka András jelölését. Erről újságírói kérdésre beszélt Hallerné Nagy Anikó (Tisza), az Országgyűlés házelnöki feladatait ellátó alelnöke hétfőn a Parlamentben.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×