Infostart.hu
eur:
365.07
usd:
316.45
bux:
149528.35
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

Három magyarországi település is pályázik a 2016-os Finnugor Kulturális Főváros címre

Három magyarországi település, Veszprém, Iszkaszentgyörgy és Nagykálló adta be pályázatát a 2016-os Finnugor Kulturális Főváros címre - tájékoztatta a Finnugor Kulturális Főváros Programiroda kommunikációs munkatársa hétfőn az MTI-t.

Aranyi Péter elmondta, a három pályázó közül Veszprém városa már másodszor indul a pályázaton, míg a Szabolcs-Szatmár Bereg megyei Nagykálló és a Fejér megyei Iszkaszentgyörgy idén először jelezte részvételi szándékát. Közölte: a pályázatok beadási határideje május 31. volt, és mindhárom beadott magyar pályázat megfelel a formai követelményeknek.

Hozzátette, nagy esély van rá, hogy 2016-ban egy magyar település legyen a Finnugor Kulturális Főváros, hiszen a 2014-17 közt meghirdetett pályázatok elbírálásánál a földrajzi rotációt is figyelembe veszik. A szervezők négy régiót különböztetnek meg. A Baltikum országai a tavalyi észt győzelem miatt idén nem pályázhatnak, rajtuk kívül Észak-Oroszország (Komi-Permják Autonóm Körzet, Jamali-Nyenyec Autonóm Körzet, Hanti-Manysi Autonóm Körzet), az orosz Volga folyó menti területek (Mordvinföld, Mari köztársaság, Baskíria és Tatárföld) valamint Magyarország a kárpát-medencei magyarlakta területekkel együtt adnak egy-egy régiót.

Aranyi Péter úgy fogalmazott, mivel a jelenlegi információi alapján az orosz területekről várhatóan nem érkezik pályázat, nagy az esélye annak, hogy magyar győztes szülessen.

Az első Finnugor Kulturális Fővárost, Sztarije Bigit, az Orosz Föderáció területén, a sarkani járásban található községet nyolc oroszországi, illetve észtországi jelölt közül választotta ki a zsűri 2014-ben.

Tavaly a szetu népcsoport lakta Obinitsa észt falut választották a 2015-ös év finnugor kulturális fővárosává. A címre hat település - négy oroszországi és egy észtországi falu illetve Veszprém városa - pályázott. Az ortodox vallású észt népcsoport, a szetuk lakta, 2011-ben mindössze 135 lakost számláló Obinitsa falu másodszor nevezett be a Finnugor Népek Ifjúsági Egyesülete (MAFUN) által meghirdetett versenybe.

Címlapról ajánljuk
Horn Gábor az államfőválasztásról: a Tisza él a Fidesz által megteremtett eszközökkel

Horn Gábor az államfőválasztásról: a Tisza él a Fidesz által megteremtett eszközökkel

Kedden köztársasági elnököt választ az Országgyűlés. Az egyetlen jelölt a Tisza Párt által felkért Baka András, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke. Az államfőválasztásról, valamint a köztársasági elnöki tisztség magyarországi szerepéről és társadalmi megítéléséről kérdezte az InfoRádió Horn Gábort, a Republikon Alapítvány kuratóriumának elnökét.

Lakatos Mónika az Arénában: van, ami a sok időjárási rekordnál is érdekesebb ebben a nyárban

Több abszolút időjárási rekord is megdőlt júniusban és júliusban Magyarországon, de történt a rekordoknál is érdekesebb, ugyanakkor riasztóbb változás is az időjárásunkban – mondta Lakatos Mónika, a HungaroMet éghajlatkutatója az InfoRádió Aréna című műsorában.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
A határtól 6000 kilométerre csaphatott le Ukrajna, lezuhant egy ukrán MiG–29-es vadászgép – Háborús híreink percről percre kedden

A határtól 6000 kilométerre csaphatott le Ukrajna, lezuhant egy ukrán MiG–29-es vadászgép – Háborús híreink percről percre kedden

Tűz ütött ki egy olajfinomítóban Oroszország távol-keleti részén, a jelentések az orosz-ukrán határtól mintegy 6000 kilomérerre fekvő Habarovszki határterületről, Komszomolszk-na-Amure városából érkeztek. Azt egyelőre nem erőstették meg, hogy valóban ukrán csapás miatt kapott lángra a finomító. Az éjszaka folyamán ugyanakkor ukrán drónok vették célba az orosz online kiskereskedő, a Wildberries Voronyezs megyei logisztikai központját, amely lángokba borult - írja a Kyiv Independent. Hétfőn este az ukrán légierő közölte, lezuhant egy ukrán MiG-29-es vadászgép Odessza régióban, miközben megpróbált kilőni egy célpontot a levegőben. A pilóta sikeresen katapultált, kórházban ápolják. Cikkünk folyamatosan frissül a legutóbbi fejleményekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×