Infostart.hu
eur:
364.72
usd:
315.98
bux:
150184.84
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

Eurovíziós Dalfesztivál - Boggie bízik a továbbjutásban

Nagyon bízik a továbbjutásban Csemer Boglárka Boggie, aki Magyarországot képviseli Wars For Nothing című dalával az Eurovíziós Dalfesztiválon, és a kedd esti első elődöntőben lép színpadra a bécsi Stadthalléban.

A kedd délutáni főpróbán a közönség nagyon jól fogadta a magyar produkciót, a Wars For Nothing kapta az egyik legtöbb tapsot a közönségtől.

A főpróba után Boggie az MTI-nek hangsúlyozta, hogy mindent megtesz a továbbjutásért, de mint mondta: "Ha ugyanígy előadjuk, akkor már elégedett leszek az eredménytől függetlenül. Ha döntőbe jutunk, ha nem, én úgy jövök le a színpadról, hogy mindent megtettünk, amit meg kellett".

Hozzátette, hogy az Eurovíziós Dalverseny mentális megmérettetés is, arról is szól, hogy "ki bírja jobban a strapát". Boggie szerit meg kell tartaniuk az eddigi magabiztosságot.

Kiemelte, hogy minden eddigi próbán hozták a színvonalat, mindig egyre jobb lett a produkció. "Lehet, hogy ez kívülről nem látszik, de mi belülről érezzük, hogy most jobb volt, mindig valamiben fejlődik a dolog. Nagyon jó, hogy itt vagyunk már második hete, túl vagyunk már sok próbán, ez is még jobban összekovácsolja a társaságot, még jobban egymásra tudunk hangolódni" - fogalmazott.

Csemer Boglárka Boggie és a Wars For Nothing című dal esetleges jó szereplése azt jelentené, hogy Magyarország egymás után ötödször tudna döntőbe jutni a versenyen. Az esti elődöntő 16 fellépője közül egyébként tíz jut a szombati döntőbe.

A nemzeti zsűrik már hétfő este, a keddi első elődöntő főpróbáján titkosan pontozták az előadókat, ez adja a produkciókra adott voksok egyik felét, a másikat a tévénézők szavazatai: az esti elődöntőben (ahogy majd a csütörtökiben és a szombati döntőben is) a képernyők előtt ülők az utolsó dal elhangzását követő 15 percben küldhetnek szavazatot az előadókra a verseny applikációján, telefonon és/vagy sms-ben, de az egyes országok szavazói saját fellépőiket nem értékelhetik. A zsűrik és a nézők voksainak egyenlő arányú kombinációja alapján dől el a továbbjutók kiléte.

Kedden elsőként a Moldovát képviselő énekes lép színpadra, őt az örmény, a belga, a holland, a finn, a görög, az észt, a macedón és a szerb versenyző követi. Ezután következik a bécsi Stadthalle színpadán Csemer Boglárka Boggie. Õt a fehérorosz, az orosz, a dán, az albán, a román, végül a grúz versenyző követi. A Wars For Nothing szerzője az előadó mellett Sebestyén Áron és a szövegíró Bori Sára Heléne.

Az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) által szervezett versenyt idén azért tartják az osztrák fővárosban, mert tavaly Koppenhágában Conchita Wurst osztrák énekes győzött Rise Like A Phoenix című dalával.

A tavalyi koppenhágai versenyhez képest a résztvevő országok száma hárommal több, 40. A tavaly induló Ukrajna távol marad, ott van viszont a mezőnyben a múlt évben hiányzó Szerbia és Ciprus, Csehország hat év után tér vissza, Ausztrália pedig az Eurovízió történetében először szerepelhet, tekintettel a jubileumi rendezvényre és a verseny hatalmas népszerűségére a távoli kontinensen.

Címlapról ajánljuk
Baka András államfő beszéde a parlamentben megválasztása után: a társadalom mélyen megosztott, szembenézésre van szükség

Baka András államfő beszéde a parlamentben megválasztása után: a társadalom mélyen megosztott, szembenézésre van szükség

„Pártpolitikai semlegesség, de semmiképp sem értéksemlegesség” – mondta szerepéről a megválasztott köztársasági elnök, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke a parlamentben, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson, az eredmény kihirdetésekor és a beszéd idején a Mi Hazánk képviselői sem voltak jelen a teremben. A titkos szavazáson a 199 képviselőből 140 igen voks volt (minden bizonnyal a tiszás képviselők), 6 nem (minden bizonnyal a mi hazánkosok), 53-an nem vettek részt a voksoláson. Baka András már le is tette az államfői esküt.

Lakatos Mónika az Arénában: van, ami a sok időjárási rekordnál is érdekesebb ebben a nyárban

Több abszolút időjárási rekord is megdőlt júniusban és júliusban Magyarországon, de történt a rekordoknál is érdekesebb, ugyanakkor riasztóbb változás is az időjárásunkban – mondta Lakatos Mónika, a HungaroMet éghajlatkutatója az InfoRádió Aréna című műsorában.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×