Abeer Nehme a Szent Efrém Férfikar meghívására érkezett Budapestre, ahol az ortodox húsvét alkalmából együtt lépnek fel a férfikar Orientale lumen (Kelet világossága) nevű sorozatában.
"Az együttessel és vezetőjével, Bubnó Tamással 2013-ban ismerkedtem meg, amikor egy dokumentumfilmet forgattam Magyarországon egy tradicionális zenékről szóló sorozat részeként. Később a marokkói Fezben tartott szakrális zenei fesztiválon már együtt is felléptünk, itt hívtak meg Magyarországra" - idézte fel a 34 éves énekesnő.
Abeer Nehme első magyarországi koncertjén gazdag repertoárjából válogat: a libanoni maronita katolikus és a szír ortodox egyház zenéje mellett bizánci ortodox zene, valamint arab és kopt nyelvű szakrális muzsika is elhangzik majd, de hagyományos közel-keleti altatót is hallhat a közönség.
"Csodálatos programot állítottunk össze a férfikarral, amelyben szóló- és közösen előadott darabok is szerepelnek, köztük a Jézus által is beszélt arámi nyelven írt liturgikus zene. Szólóban és hangszeres kísérettel is énekeltem már, de ez lesz az első alkalom életemben, hogy kizárólag kóruskísérettel lépek fel" - árulta el.
Abeer Nehme szerint az egyes kultúrák szakrális zenéje mély rokonságban áll egymással. Ez a rokonság egyrészt történeti kapcsolatokon nyugszik, így például bizonyított tény, hogy a bizánci egyházzene közvetlen rokonságban áll az arameus nyelvű szír egyházzenével. Másrészt azonban magától értetődő ez a rokonság, "hiszen zene az univerzum nyelve és a szépség végső soron egy".
"Az egyházzene lényege Isten dicsőítése, tehát bármilyen formát is öltsön, egy forrásból jön. Ha képesek vagyunk visszamenni a gyökerekhez, akkor bátran adhatunk sajátos ízt a hagyományos zenének. A bizánci ortodox zene például Magyarországon új elemekkel bővülhet, Oroszországban pedig megint csak máshogy szól egy kicsit" - fejtegette a zenetudósként is aktív énekes, aki az MTI-nek adott interjúja után a Régi Zeneakadémián tartott előadást az egyházzene szakos hallgatóknak.
Mint mondta, nagyon szerencsésnek tartja magát, amiért ilyen sok mindennel foglalkozhat: zenetudós pályája mellett sokfelé turnézott már énekesként, és filmezéssel is foglalkozott, dokumentumfilm-sorozatot forgatott a világ számos részén Indiától Afrikán át Magyarországig.
A kérdésre, hogy mi inspirálja az éneklésben, azt felelte: gyakorlatilag minden tapasztalás, minden találkozás, és a zene önmagában is. "Művésznek születni kell, de azt meg kell tanulni, hogyan tiszteld a tehetségedet, és hogyan találd meg a saját hangodat. Minél mélyebbre ásol, annál inkább látod, milyen óriási a zene óceánja, és te milyen csöppnyi vagy benne. A zene kétség kívül a legszebb dolog, amit Isten teremtett. És végül megtalálod magad benne, és már nem akarsz utánozni semmit. Ott vagyok, ez vagyok én".
Forsthoffer Ágnes megszólalt az államfőválasztásról, és jövendő terveiről is beszélt








