Infostart.hu
eur:
364.57
usd:
315.99
bux:
149514.52
2026. augusztus 12. szerda Klára

Ibolyaszínbe öltözik a gödöllői kastély

Erzsébet királyné kedvenc virága áll a középpontban vasárnap a gödöllői királyi kastély programjaiban.

Tüske Boglárka, a kastély kommunikációs vezetője az MTI-nek elmondta: a királyné maga rendelkezett arról, hogy lakosztályát ibolyaszínű kárpitokkal borítsák, szobáit - a szalont, az írószobát, öltözőt és hálót - ezért az ibolya jellemezte, amikor pedig Gödöllőre érkezett, a kertben árvácska és ibolya fogadta.

A vendégeket vasárnap Erzsébet királyné köszönti kapunyitáskor, az udvari fogadást a kastély dísztermében tartják, ahol az ifjú alattvalók korhű körülmények között találkozhatnak a kastély űrnőjével.

Hozzátette: A kastély urai és úrnői elnevezésű játékos családi tárlatvezetés során nemcsak az egykori lakókkal és életükkel ismerkedhetnek meg az érdeklődők, hanem a kor és a királyi udvar szokásaival, etikettjével és az is kiderül, hogy királyi gyermeknek lenni sem volt könnyű.

A programokon nemcsak ibolyagyűjtéssel egybekötött családi tárlatvezetést és ibolyakiállítást kínálnak, de ibolyás finomságok kóstolóját is. A Virágkonyha Sisi nyomán című előadásból megtudható, hogy Sisi kedvencei közé tartozott az ibolyafagylalt vagy a kandírozott ibolya és az is, hogy italokat, desszerteket, süteményeket, salátákat, illatos csemegéket is lehet készíteni a tavasz jellegzetes virágából.

Hétfőn hagyományőrző programokkal folytatódik a húsvéti hétvége, így tojásfestéssel, csokitojás-kereséssel, de mindkét napon várják a gyerekeket kézműves foglalkozások, meseelőadások és közös játékok.

Címlapról ajánljuk
Több napos fesztivállá változik augusztus huszadika, 18 helyett 4 milliárd forintból – kormányzati bejelentés

Több napos fesztivállá változik augusztus huszadika, 18 helyett 4 milliárd forintból – kormányzati bejelentés

Hat hét alatt összerakta a Centrum Production az augusztus 20-ai ünnepségsorozat művészeti koncepcióját, ahol mindenki ízlésének próbálnak megfelelni, augusztus 19-től egészen 23-ig. A drón-, fény- és tűzijátékshow-ban kicsúcsosodó események idén a budai rakpartról lesznek a legjobban láthatók, és az ünnepségsorozat az eddigi 18 helyett 4 milliárd forintból kijönnek. Lesz olcsó ásványvíz és sör is.

Volodimir Zelenszkij, és több másik államfő is gratulált Baka Andrásnak

Az ukrán elnök szerint Baka András megválasztása újabb fontos mérföldköve Magyarország megújulásának, egyúttal azt is kinyilvánította, hogy Ukrajna kész a kölcsönös tiszteleten és előnyökön alapuló együttműködésre, remélve, hogy a változások a jószomszédi kapcsolatokat is erősítik.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×