Infostart.hu
eur:
364.11
usd:
315.6
bux:
149688.17
2026. augusztus 12. szerda Klára

Minimum-koncert az Arénában a gyermekéhezés megszűnéséért

A gyermekéhezés magyarországi felszámolását célozza egy május 23-i koncert a Sportarénában, amelyet a civil Nemzeti Minimum csoport szervez több tucat művész részvételével. A tervek szerint az eseményen a parlamenti pártok képviselői közösen jelentik be a megoldást célzó törvénytervezetet.

"Az állam bizonyos napokon ingyen rendelkezésre bocsátja a Sportarénát különböző célokra pályázat útján. A Nemzeti Minimum csoport sikeresen pályázott, Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere is támogatta aláírásával, hogy a gyermekéhezés ellen figyelemfelkeltő koncertet tartsunk az Arénában május 23-án" - mondta Bornai Tibor zenész, a KFT együttes billentyűse, a Minimum-program egyik kezdeményezője pénteken az MTI-nek.

A Nemzeti Minimum csoport tíz civil kezdeményezővel tavaly év végén indult. A csoport célja: a mindenkori államvezetés a mindenkori központi költségvetésben különítsen el egy összeget, amellyel megakadályozható, hogy bármely gyerek éhezzen Magyarországon. Mint Facebook-oldalukon írják, legalább 40 ezer gyermek él Magyarországon, aki naponta éhezik, több százezren pedig rendszeresen nélkülöznek.

A Nemzeti Minimum másik ötletadója, Horgas Péter díszlet- és jelmeztervező az MTI-nek szólt arról, hogy a gyermekszegénység helyzetéről meglehetősen régen végeztek alapos felmérést Magyarországon. "Pontosan kell tudni, hány gyereket érint valójában a probléma, enélkül nem kerülhet reális összeg a központi költségvetésbe a kérdés kezelésére. Valószínűleg egy néhány tízmilliárdos tételről van szó".

Horgas Péter kiemelte: tudomásuk szerint a most készülő jövő évi központi költségvetés tervezetében szerepelni fog egy tétel. A büdzsé zárószavazása várhatóan június 15-én lesz.

"Az Arénában a koncertblokk előtt színpadra lép hét parlamenti képviselő az Országgyűlésben jelen lévő pártok részéről, valamennyien hölgyek. Õk fogják bejelenteni azt a törvénytervezetet, amelyet közösen fogalmaznak meg, és amely reményeink szerint megszünteti a gyermekéhezést Magyarországon. Azért nőket kerestünk meg, mert tapasztalataink szerint ők érzékenyebbek a férfiaknál a problémára" - jelentette be Bornai Tibor az MTI-nek.

Horgas Péter ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy megkereséseikre valamennyi politikai párt képviselőnői pozitívan reagáltak.

Bornai Tibor kitért arra, hogy a Minimum-koncertet családi nappá szervezik, amely május 23-án délelőtt gyerekprogramokkal fog kezdődni.

"Szeretnénk a legszegényebb térségekből gyerekeket felhozni az Arénába, és nekik ebédet is adni a helyszínen. Délután, 16 óra körül élőben előadjuk a színpadon a kezdeményezéshez írt Háttal a Napnak című dal egy hosszabb, kibővített változatát a szám felvételénél közreműködött énekesek és zenész kísérők részvételével" - fejtette ki a zenész.

A Háttal a Napnak szerzője Bornai Tibor, a néhány hete a világhálón közzétett dalban közreműködött a komponista mellett Eszményi Viktória, Somló Tamás, Danics Dóra, Fülöp Zsuzsa, Oláh Gergő, Müller Péter Sziámi, Péterfy Bori, Balázs Fecó, Jordán Adél és Tóth Vera is. A késő délután kezdődő, több mint ötórásra tervezett koncertrész fellépőlistája még alakulóban van, de Bornai Tibor szerint a hazai könnyűzenei élet színe-java szerepelni fog - a KFT zenekar biztosan közöttük lesz.

Bornai Tibor megjegyezte, hogy hirtelen nem tud olyan ügyet említeni, amely mögött ma Magyarországon ilyen egységesen felsorakoztak kormány- és ellenzéki pártok képviselői. "Nem politizálni akarunk, úgy érezzük, hogy a gyermekéhezés problémájának megoldása mindennél fontosabb, ezért is örülünk a képviselők támogatásának. Arra törekedtünk, hogy kezdeményezésünket a jelenlegi kormány ne támadásnak, hanem segítségkeresésnek érezze". A zenész kitért arra, hogy a fellépő művészek is különböző politikai eszmékkel szimpatizálnak.

Hangsúlyozta: nem segélykoncertet szerveznek, a Nemzeti Minimum csoport célja a figyelemfelhívás, az eseményből befolyó összegből nyilvánvalóan nem lehet megszüntetni a gyermekéhezést Magyarországon. Hozzátette: az akció erejét a szelídségében látja, hiszen kezdeményezésük nem követel, csak kér.

A csoport egy nyílt petíciót is megfogalmaz célja érdekében, ezt bárki aláírhatja. A kezdeményezők szándéka szerint ezt mindenki párosan teheti, azzal a barátjával, akit a politika elszakított mellőle. A szervezők szeretnék továbbá, ha a koncert napja, május 23. ezentúl Magyarországon a Nemzeti Minimum Napja legyen.

Április végére (a Kaptárban már hetek óta zajló szakmai beszélgetés-sorozat folytatásaként) konferenciát is szerveznek, amelyen a szeretetszolgálatokkal, a civilekkel és a kormány képviselőivel keresik a választ a problémára, illetve arra, hogy miként lehet hatékonyan elkölteni a remények szerint majdan rendelkezésre álló összeget.

Címlapról ajánljuk
Felpörög a metróhosszabbítás – itt vannak a feladatok, ingatlanokat is meg kell vennie a fővárosnak

Felpörög a metróhosszabbítás – itt vannak a feladatok, ingatlanokat is meg kell vennie a fővárosnak

A 3-as metró harminchat évvel ezelőtt érte el Újpest-Központot, ám a tervek ellenére sosem folytatták. A BKK előkészítette a 3-as metró káposztásmegyeri meghosszabbításának engedélyezési terveit, és a kormány által júliusban meghirdetett Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv tartalmazza a metróvonal meghosszabbítását, első szakaszként Rákospalota-Újpestig. Sok feladat van, a határidő rövid, és a két új megállóval nem jönnek majd új szerelvények.

Több napos fesztivállá változik augusztus huszadika, 18 helyett 4 milliárd forintból – kormányzati bejelentés

Hat hét alatt összerakta a Centrum Production az augusztus 20-ai ünnepségsorozat művészeti koncepcióját, ahol mindenki ízlésének próbálnak megfelelni, augusztus 19-től egészen 23-ig. A drón-, fény- és tűzijátékshow-ban kicsúcsosodó események idén a budai rakpartról lesznek a legjobban láthatók, és az ünnepségsorozat az eddigi 18 helyett 4 milliárd forintból kijönnek. Lesz olcsó ásványvíz és sör is.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Fenyegető üzenetet küldött Putyin a Nyugatnak, Novorosszijszkban csapott le Ukrajna – Háborús híreink szerdán

Fenyegető üzenetet küldött Putyin a Nyugatnak, Novorosszijszkban csapott le Ukrajna – Háborús híreink szerdán

Vlagyimir Putyin orosz elnök a Csendes-óceáni Flottánál tartott szerdai látogatásán kilátásba helyezte, hogy amennyiben nyugati hajók lefoglalnak orosz kereskedelmi hajókat, Moszkva hasonlóképpen fog válaszolni nemcsak ugyanazon a vizeken, hanem bárhol, beleértve a Csendes-óceánt is. Az orosz elnök „kalózkodásnak” és „rablásnak” nevezte a nyugati terveket az orosz hajók lefoglalására. Szerdára virradóra robbanásokat hallottak a Fekete-tenger partján lévő orosz városban, Novorosszijszkban. A lezuhanó dróndarabok lakóépületeket is eltaláltak, egy gyermek életét vesztette. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×