Infostart.hu
eur:
364.06
usd:
315.38
bux:
149816.46
2026. augusztus 12. szerda Klára

Elhunyt Tolnai Miklós színművész

Életének hetvenötödik évében hétfőn elhunyt Tolnai Miklós színművész, a Pesti Magyar Színház egykori művésze - tudatta a teátrum az MTI-vel kedden.

Tolnai Miklós 1940. október 15-én született. Előadóművészként kezdte pályáját 1959-ben, majd 1964-től a debreceni Csokonai Színház, 1966-tól a szolnoki Szigligeti Színház, 1968-tól a békéscsabai Jókai Színház, 1970-től pedig a szegedi Nemzeti Színház társulatának tagja.

A 25. Színházban 1976-tól játszott, majd 1981-től a kecskeméti Katona József Színházban, 1983-tól a József Attila Színházban, 1989-től pedig a Nemzeti Színház társulatának tagjaként lépett színpadra. 2000-től hosszú évekig a Pesti Magyar Színház művésze volt, utoljára az István, a király című előadásban láthatták a nézők.

Tolnai Miklós pályája során játszotta többek között Kőműves Kelemen, Lear király és Sancho karakterét, de szerepein túl számtalan szinkronszínészi feladat és rádiós alakítás fűződik a nevéhez.

A nézők láthatták a Linda, a Szomszédok és az Angyalbőrben című népszerű televíziós sorozatokban és többek között a Havasi selyemfiú, A Pogány Madonna és a Csinibaba című filmekben.

Tolnai Miklós temetéséről később intézkednek.

Címlapról ajánljuk
Ukrán aggodalmak: a vártnál gyorsabban fejlesztik az „orosz Starlinket”

Ukrán aggodalmak: a vártnál gyorsabban fejlesztik az „orosz Starlinket”

Ukrajnában aggodalmat keltett, hogy Oroszország a vártnál gyorsabban fejleszti saját műholdas internet-hálózatát. Kijevnek sikerült elérnie, hogy az oroszokat letiltsák a Starlink-rendszerről. Ők viszont saját műholdas hálójukat jövőre hússzorosára bővíthetik, segítve a drón-hadviselést és a harctéri kommunikációt.

Több napos fesztivállá változik augusztus huszadika, 18 helyett 4 milliárd forintból – kormányzati bejelentés

Hat hét alatt összerakta a Centrum Production az augusztus 20-ai ünnepségsorozat művészeti koncepcióját, ahol mindenki ízlésének próbálnak megfelelni, augusztus 19-től egészen 23-ig. A drón-, fény- és tűzijátékshow-ban kicsúcsosodó események idén a budai rakpartról lesznek a legjobban láthatók, és az ünnepségsorozat az eddigi 18 helyett 4 milliárd forintból kijönnek. Lesz olcsó ásványvíz és sör is.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×