Infostart.hu
eur:
364.27
usd:
316.01
bux:
150381.6
2026. augusztus 12. szerda Klára

A rendező szerint a bírálók nem látták az Ida című filmet

Pawel Pawlikowski, az Ida című film rendezője szerint a lengyeleknek meg kellene nézniük a filmet, mielőtt lengyelellenesnek nevezik. Az Oscar-díjas alkotás készítője Bronislaw Komorowski lengyel köztársasági elnökkel találkozva reagált a filmjét ért bírálatokra hétfőn.

Az Idát 2013-ban kezdték el vetíteni Lengyelországban, azonban kevés néző figyelmét keltette fel, annak ellenére, hogy megnyerte a legnagyobb lengyel filmfesztivál díját is.

Már az Oscar-díjak átadása előtt fellángolt a máig tartó vita Lengyelországban a filmről, ugyanis sokak - köztük Jaroslaw Kaczynski, az ellenzéki Jog és Igazságosság párt elnöke - szerint az alkotás félrevezető, sőt lengyelellenes módon mutatja be az ország történelmét.

A film főhőse egy fiatal apácajelölt, aki fogadalomtétele előtt tudja meg, hogy valójában zsidó származású, és szüleit egy lengyel parasztember gyilkolta meg a második világháború idején.

Február végéig mintegy 50 ezren csatlakoztak a lengyel Rágalmazásellenes Liga azon kezdeményezéséhez, amely az Ida készítőit akarja rávenni arra, hogy tegyék egyértelművé: Lengyelország német megszállás alatt állt a második világháború alatt, és a zsidók kiirtása a náci tervek között szerepelt, illetve sok lengyel saját és családja élete kockáztatásával segített az üldözött zsidókon.

A lengyel-brit Pawel Pawlikowski a filmet ért kritikát eddig azzal söpörte félre, hogy az Ida nem a történelemről, hanem az identitásról szól.

A lengyel elnökkel találkozva hétfőn a filmes azonban úgy vélte, a vitában résztvevők közül sokan nem is láthatták az Idát.

"Jobb lenne, ha megnéznék a filmet, nem pedig vitatkoznának vele" - hangoztatta Pawel Pawlikowski.

Az Ida az elmúlt évek legnagyobb lengyel filmsikere lett, számos szakmai díjat gyűjtött be, köztük az Európai Filmakadémia legjobb filmnek járó díját, a rendezői, forgatókönyvírói és operatőri elismerésekkel, és a közönségdíjjal egyetemben. Az elismerések sorát gyarapította az Európai Parlament Lux-díja is, és az Ida lett az első lengyel film, amely Oscar-díjat nyert a legjobb idegen nyelvű alkotás kategóriájában.

Címlapról ajánljuk

Rendkívüli intézkedést jelentett be Magyar Péter Paksról

Egy dunai fenékküszöb azonnali építését rendelte el a kormány hosszú távú megoldásként, és készenlétbe helyeztek két 80 méteres bárkát, amit ideiglenes intézkedésként elsüllyesztenek, ha kell, a Duna vízszintjének emelése érdekében – jelentette be a miniszterelnök.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×