Infostart.hu
eur:
364.21
usd:
315.98
bux:
150381.6
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Két magyar diák a lausanne-i balettverseny középdöntőjében

A Magyar Táncművészeti Főiskola két hallgatója, a 18 éves Kovács Noel és a 17 éves Kovács Kristóf is bejutott idén a fiatal balettművészek egyik legrangosabb nemzetközi találkozójaként számon tartott svájci Prix de Lausanne Nemzetközi Balettverseny középdöntőjébe.

Mindkét táncos a főiskola VII. évfolyamos hallgatója, évfolyam vezető balettmesterük Macher Szilárd, az intézmény művészképző intézetének igazgatója - olvasható a Magyar Táncművészeti Főiskola által az MTI-hez eljuttatott sajtóközleményben. A 43. nemzetközi balettversenyt idén február 1. és 8. között rendezik meg.

Kovács Noel először jutott ki Lausanne-ba, de korábban már számos külföldi fesztiválon képviselte nagy sikerrel a főiskolát. A versenyre Csajkovszkij Csipkerózsika című balettjéből Desiré herceg egyik szólóját viszi. Kovács Kristóf már tavaly is résztvevője volt a svájci megmérettetésnek és szereplésével számos ösztöndíjat nyert. A 17 éves hallgató a Giselle című balettből Albert variációjával készül. Erőssége a technikai felkészültség és az érett előadóművészi képesség.

A Prix de Lausanne résztvevőinek minden évben lehetőségük van arra, hogy a legnevesebb kortárs koreográfusok egy-egy darabjának elsajátításával bekapcsolódjanak a nemzetközi táncvilág vérkeringésébe. Idén az ausztrál Louise Deleur, a spanyol Goyo Montero és a brit Richard Wherlock művei közül választhattak a táncosok. A magyar indulókat a főiskola művésztanára, a neves hazai kortárs alkotó Kulcsár Noémi készítette fel. A kilenctagú zsűriben idén helyet kapott Szakály György, a Táncművészeti Főiskola rektora is.

A Prix de Lausanne különleges helyet foglal el a klasszikus balettiskolák nemzetközi világában, itt nem díjakat osztanak ki, hanem továbbtanulási lehetőségeket, ösztöndíjakat kínálnak fel a kiválasztottaknak, a legértékesebbeket az első hat helyezettnek - idézte fel közleményében az intézmény.

Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×