Infostart.hu
eur:
364.39
usd:
316.03
bux:
150381.6
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Február 6-án temetik Oberfrank Géza karmestert

Február 6-án, jövő pénteken helyezik örök nyugalomra Oberfrank Géza karmestert, a Magyar Állami Operaház örökös tagját - tudatta az intézmény szerdán az MTI-vel.

A Liszt-díjas karmester, érdemes és kiváló művész búcsúztatása február 6-án 10 órakor az Operaház előcsarnokában, majd 13 órakor a Farkasréti temető Makovecz ravatalozójában lesz. Az Operaház a művészt saját halottjának tekinti.

Oberfank Géza hosszas betegség után január 12-én hunyt el életének 79. évében.

Művészdiplomája megszerzésének évében, 1961-ben csatlakozott az Operaházhoz, karmesterként a Vérnásszal mutatkozott be 1964-ben. 1973-tól négy éven át a berlini Komische Oper főzeneigazgatója volt, később a MÁV Szimfonikus Zenekar, a Szegedi Szimfonikus Zenekar, a Budapesti Operettszínház és a Szegedi Nemzeti Színház zenei vezetéséért felelt különböző posztokon.

1989-től ismét a Magyar Állami Operaház társulatának tagja, 2010-ig az OperaStúdiót is irányította, számtalan fiatal művészt készítve fel a pályára, szerepekre. 1989-ben zeneigazgatói kinevezést kapott, majd 1994-től három éven át az intézmény főzeneigazgatója volt. Oberfrank Géza pályafutása során operarendezőként is bemutatkozott, Budapesten a Háry Jánost, Szegeden többek közt a Carment, Az álarcosbált és a Vérnászt állította színpadra.

Medveczky Ádám pályatársáról a Ferencsik János utáni korszak egyik legnagyobb magyar karmestereként emlékezett meg, akivel a szakma rangidős példaképét, "nagy öregjét" veszítette el. "Mindenütt otthont teremtett a zenének" - emlékezett vissza Medveczky Ádám az MTI-nek adott interjújában.

Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×