Infostart.hu
eur:
364.45
usd:
316.28
bux:
150381.6
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Vidnyánszky Attila és Limbacher Gábor kapja a Madách-díjat

Madách Imrére emlékeznek a Nógrád megyei Madách-ünnepségen pénteken Balassagyarmaton, ekkor adják át Vidnyánszky Attilának, a Nemzeti Színház főigazgatójának és Limbacher Gábor néprajzkutatónak a 2015. évi Madách-díjakat is.

A megyei Madách-ünnepségnek hagyományosan Balassagyarmat ad helyet, szervezői Nógrád megye és Balassagyarmat önkormányzata és a balassagyarmati Madách Imre Városi Könyvtár.

A rendezvény keretében pénteken megkoszorúzzák a Köztársaság téri Madách-szobrot, majd Kusnyár Eveline kiállítását nyitják meg a könyvtár galériáján. A festőművész, a Fiatal Iparművészek Stúdiója Egyesület és a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete tagja veheti át Balassagyarmat városának Horváth Endre-díját is, amelyet hagyományosan a Madách-ünnepségen adnak át. Ezt az elismerést olyan, Balassagyarmathoz kötődő képzőművészek kapják, akik alkotásaikkal országos és nemzetközi elismerést szereztek.

A központi ünnepségen, a Mikszáth Kálmán Művelődési Központban Skuczi Nándor, a megyei önkormányzat elnöke adja át az idei Madách-díjakat az idei kitüntetetteknek, Vidnyánszky Attilának, a Nemzeti Színház főigazgatójának és Limbacher Gábor néprajzkutatónak.

Az ukrajnai születésű Vidnyánszky Attila Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendező több mint nyolcvan előadást rendezett húsz színházban, többek között a Kijevi Orosz Nemzeti Színházban, a Pesti Magyar Színházban, az Új Színházban, a Magyar Állami Operaházban, valamint Szlovákiában, Szerbiában és Horvátországban. Előadásai a legjelentősebb európai fesztiválokon szerepeltek és nyertek rangos díjakat.

Limbacher Gábor, a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum főmuzeológusa 1992-től a balassagyarmati Palóc Múzeum főmuzeológusa, 2002 és 2003 között megyei múzeumigazgató volt. 2009-től 2014 nyaráig a Veszprém Megyei Múzeumi Igazgatóság főmuzeológusaként és igazgatójaként dolgozott. Kiemelt szakterületei a néprajzi jelenkutatás, a népművészet, a népi vallásosság, népi gyógyászat. 1997-ben jelent meg feleségével közös könyvük, a Népi vallásosság a Palócföldön. 2002-ben készült el a Hazaszeretet, magyarságtudat a népéletben, majd 2003-ban a Kereszténység, államiság Nógrád megye ezer éves történetében című könyve. Balatonakaliban létrehozta a Térségi Muzeális Gyűjteményt és állandó kiállítást.

Nógrád megye korábban Madách-díjat adományozott többek között R. Várkonyi Ágnes történésznek, Andor Csabának, a Madách Társaság elnökének, Kerényi Ferenc, Szabó András, Bene Kálmán irodalomtörténészeknek, Supka Magdolna művészettörténésznek,
Jankovics Marcell rajzfilmrendezőnek. Posztumusz kapta meg a díjat Lukács Margit színművész.

A megyei elismertek között volt Csikász István előadóművész, Õze János néptáncos, Csemniczky Zoltán képzőművész, Kapros Márta főmuzeológus, a Nógrád Táncegyüttes vagy a Mikszáth Kálmán Társaság.

Madách Imre, Az ember tragédiája szerzője 1823. január 21-én született a Nógrád megyei, ma Szlovákiához tartozó Alsósztregován. Az 1964-ben, halálának 100. évfordulóján alapított díjat minden évben a Madách-kutatásban, a Madách-kultusz ápolásában, a megye kulturális és művészeti életében legeredményesebben tevékenykedőknek adják át.

Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×