Infostart.hu
eur:
364.62
usd:
316.49
bux:
0
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Így pályázik újra Eszenyi Enikő

Újra pályázik majd a teátrum vezetésére Eszenyi Enikő, a Vígszínház igazgatója, akinek mandátuma 2015 júniusában jár le. Bár a pályázatot még nem írta ki a fenntartó Fővárosi Önkormányzat, Eszenyi Enikő arról beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában, hogy tervei, elképzelései nagyjából ugyanazok, mint az előző két igazgatói pályázatban.

A Vígszínházról alkotott vízióm nem változott, hiszen amikor az első pályázatomat megírtam, az 5 évre szólt, tehát ebben benne van még a következő négy esztendő is - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Eszenyi Enikő, a Vígszínház igazgatója. Hozzátette: nagyon új dolgot nem tudok erről írni, mivel ugyanazt gondolom, mint eddig.

"Ebben élek, ebben éltem az elmúlt 30 évben is, így szeretném továbbra is vezetni ezt a színházat" - emelte ki az igazgató. Természetesen vannak új színdarabok, új alkotók, új színészek, de az alapkoncepció nem változott - tette hozzá.

Eszenyi Enikő arról is beszélt, hogy a Vígszínház falaiba a korábbi évtizedekből nagyon sok energia beivódott, a nézők és az ott dolgozók részéről is. Mint fogalmazott: nagyon sok néző, nagyon sok alkotó, színészek, munkatársak, színpadi dolgozók lehelete, könnye, visszafojtott vagy kitörő nevetése, ez az energia mind ott kering ebben az épületben, és ezt az energiát beszívják a falak.

A Vígszínházban mindig, minden este játszunk - hangsúlyozta a Vígszínház igazgatója.

Hanganyag: Kocsonya Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Magyar Péter Paksról: 160 méter szélességben emeli meg a két bárka a Duna fenekét, a honvédek rakják a követ

Megkezdődött a jogszabályi és fizikai munka is a Duna vízszintcsökkenése mentén, a folyó vízszintjét két bárka elsüllyesztésével és egy víz alatti kőgát (ugrató) építésével emelhetik meg, a teljes munka 3-4 hetet vesz igénybe.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×