Infostart.hu
eur:
363.5
usd:
315.22
bux:
150318.58
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Egyiptomban betiltották az Exodus című filmet a Fox stúdió szerint

Egyiptomban betiltották az Exodus - Istenek és királyok című hollywoodi filmet a gyártó 20th Century Fox szerint.

A stúdió szóvivője pénteki tájékoztatásában nem részletezte az intézkedés okait, a Reuters hírügynökség azonban tudósításában emlékeztetett arra, hogy a muszlim országokban korábban is betiltottak olyan filmeket, amelyek bibliai alakokat ábrázoltak. Ez történt a Noé című eposszal is. A Russell Crowe főszereplésével készült alkotást több országban is betiltották a Közel-Keleten, mert az iszlám tiltja a próféták ábrázolását.

A Ridley Scott rendezésében, Christian Bale főszereplésével készült Exodus az Ószövetség második könyvének feldolgozása, amely arról szól, hogy Mózes kivezeti a zsidókat Egyiptomból.

A 140 millió dollárból forgatott filmet bírálatok érték kortévesztés, illetve amiatt, hogy túlnyomó részt fehér bőrű színészek játsszák a főbb szerepeket.

Marokkó állítólag szintén betiltotta a két hete bemutatott filmet, amely eddig 107 millió dolláros jegybevételre tett szert.

Címlapról ajánljuk
Aszódi Attila: tartós megoldás lehet Paksnál az épített fenékküszöb

Aszódi Attila: tartós megoldás lehet Paksnál az épített fenékküszöb

Az atomenergetikai szakértő, egyetemi tanár, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Természettudományi Karának dékánja az InfoRádióban csütörtök reggel azt is egyértelművé tette, Paks 2-nél már nyilván nem lesz ez elég. Rögzítette: lehet, hogy most akár 15-20 milliárd forinttal is magasabb az ország villanyszámlája a szükséges import miatt, de a későbbi problémák elkerüléséhez ezt most fel kell áldozni.

Románia megkezdte az atomerőműve teljes leállítását

Megkezdődött a cernavodai atomerőmű kettes blokkjának ellenőrzött leállítása csütörtökön a Duna vízszintjének folyamatos és jelentős csökkenése miatt - közölte az üzemeltető Nucleareletrica román állami vállalat.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×