Infostart.hu
eur:
366.01
usd:
321.75
bux:
150926.74
2026. szeptember 24. csütörtök Gellért, Mercédesz

Csaknem százezren látták eddig a Szépművészeti Rembrandt-kiállítását

Csaknem százezren látták eddig a Szépművészeti Múzeum október végén nyílt Rembrandt és a holland arany évszázad festészete című kiállítását, amely a két ünnep között és január első hétvégéjén meghosszabbított nyitva tartással várja látogatóit - közölte a múzeum az MTI-vel hétfőn.

A két ünnep között a múzeum egy órával korábban, 9 órakor nyit, és a szokásosnál egy órával később, 19 órakor zár, beleértve a hétfői napot is. Január első hétvégéjén szintén hosszabbított nyitva tartással várják a látogatókat.

Február 15-én a Rembrandt-kiállítással egyidejűleg a Szépművészeti is bezár rekonstrukciós munkálatok miatt, a látogatók a tervek szerint 2018 elején vehetik újra birtokba a múzeumot - emlékeztetnek a közleményben.

A kiállítás az európai kultúra egyik virágkorát, a 17. századi holland művészet időszakát mutatja be. A tárlat a kor legnagyobb mestere, Rembrandt köré épül, akitől 20 remekművet láthat a közönség.

A több mint 100 festő 178 alkotását felvonultató kiállításon a Szépművészeti Múzeum gazdag holland gyűjteményének legkiemelkedőbb darabjai mellé több mint 130 festmény érkezett mintegy félszáz európai és amerikai köz-és magángyűjteményből. A legjelentősebb kölcsönző intézmények az amszterdami Rijksmuseum, a stockholmi Nationalmuseum, a párizsi Louvre, a londoni National Gallery, a Los Angeles-i Getty Museum, a New York-i Metropolitan, a firenzei Uffizi és a madridi Prado.

A jelentős számú Rembrandt-mű - köztük a legkorábbinak ismert festménye és az utolsó önarcképe - mellett három Vermeer-alkotást is láthat a tárlaton a közönség.

Címlapról ajánljuk
Magyar Péter fontos bejelentést tett, miután találkozott XIV. Leó pápával a Vatikánban

Magyar Péter fontos bejelentést tett, miután találkozott XIV. Leó pápával a Vatikánban

A Tisza-kormány átvizsgálja, majd folytatja a Hungary Helps programot - mondta Magyar Péter miniszterelnök csütörtökön, miután találkozott XIV. Leó pápával, majd plenáris tárgyaláson vett részt Paul Richard Gallagher érsekkel, a Vatikán Államtitkársága államközi kapcsolatokért felelős titkárával és Fabio Salerno magyar ügyekért is felelős szentszéki diplomatával. Cikkünk frissül!

Hétfőn szavaz a legfőbb ügyészről is az Országgyűlés

Rendkívüli parlamenti ülést kezdeményezett jövő hétfőre Bujdosó Andrea, a Tisza Párt frakcióvezetője. A parlamenti honlapon szereplő indítvány szerint az Országgyűlés ekkor szavazna a Baka András által javasolt legfőbb ügyészről, Szathmáry Zoltánról, valamint Hankó Balázs (Fidesz), Seszták Miklós (KDNP), Gurzó Mária (Tisza) és Magyar Péter miniszterelnök mentelmi jogáról is.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
Betörtek az oroszok a NATO légterébe, katasztrófa szélén Oleski - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Betörtek az oroszok a NATO légterébe, katasztrófa szélén Oleski - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Meghívták Vlagyimir Putyin orosz elnököt a decemberi G20 csúcsra, az Egyesült Államokba, a Kreml azt nyilatkozta, hogy fontolóra veszik a dolgot. Az orosz megszállás alatt álló Oleski városának humanitárius ellátása teljesen összeomlott, az ukránok szerint az oroszok mesterségesen éheztetik ki a települést. A donyecki fronton az oroszok Dobropillját, Kosztyantynivkát és Limant szorongatják, a harkivi fronton több település orosz megszállás alá került a napokban. Az orosz erők többször is megsértették a NATO légterét: tegnap egy Mi-8-as, ma egy drón hatolt be a szövetség országaiba engedély nélkül. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×