Infostart.hu
eur:
366.56
usd:
322.3
bux:
151325.22
2026. szeptember 24. csütörtök Gellért, Mercédesz

Kik költözhetnek be a kastélyokba?

Harmincöt kastély került a felújításra váró épületek listájára. A szakértők már nem tartják kizártnak, hogy az épületekben például iskola, vagy egészségügyi intézmény működjön - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Sághi Attila, a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ elnöke.

"Áttekintettük a magyarországi kastélyállományt, most 35 helyszínt választottunk ki felújításra az elhelyezkedés, az építészeti minta, a használhatóság, a tulajdonviszonyok, a fejleszthetőség, a közlekedési rendszer alapján" - számolt be az Inforádió Aréna című műsorában a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ elnöke.

Sághi Attila beszámolt arról, hogy nagyon sok körülmény figyelembe vétele mellett kiemelten azokat a kastélyokat vizsgálták meg, amelyek állami tulajdonban vannak. Hiszen - miként fogalmazott - nem kívánják korlátozni vagy elvonni az önkormányzatok lehetőségét, hogy ők maguk helyben, egy nagyobb tájékozottságuk alapján önállóan indítsanak ilyen felújítási programot.

"Tehát az, hogy van egy nemzeti kastélyprogram, nem azt jelenti, hogy egy önkormányzatnak nincs lehetősége arra, hogy egy saját műemléki ingatlanjára egy fejlesztési programot készítsen" - hangsúlyozta az elnök.

Jelezte: mindegyik helyszínen lesz turisztikai vonzerő-fejlesztés vagy turisztikai attrakcióképzés, függetlenül attól, hogy milyen más funkció kerül mellé.

"Azt nagyon fontos kimondani, hogy az állam nem tud 35 kastélymúzeumot létrehozni, nem tud ezáltal úgymond virtuális munkahelyeket teremteni, hogy létrehozza, aztán fizeti is azokat. Hisz nyilvánvaló, hogy önmagában egy nagyobb kiterjedésű kastélyt vagy kastélyegyüttest az nem lát el, hogy hétvégente néhány család körbesétál benne. Éppen ezért azt a korábbi vélekedést is megpróbálja most levetkőzni magáról a szakma, hogy bizonyos használatokra - iskola, egészségügyi intézmény céljára - méltatlan egy kastély" - mondta el Sághi Attila.

"Ilyen előítéleteink már nincsenek. A méltó használat azt jelenti, hogy az épületet valaki jól karban tartja, befizeti a közüzemi számlákat, az épület látogatható, az épület értékei, részletei megőrzésre, felújításra kerülnek, a kastélyegyüttes és parkja karbantartása megoldott. Ez a jó karbantartás, ez a méltó használat" - hangsúlyozta a Forster Központ elnöke.

Ami pedig az anyagi lehetőségeket illeti: Sághi Attila szerint 2015-16 során lehet majd megtudni, hogy az uniós és más támogatási források mennyire lesznek kiaknázhatók.

"Amit mi kértünk: ezer forintot kérünk minden magyar állampolgártól négy évre, vagyis évi 250 forintot. Ezzel összességében 10 milliárd forint hazai forrást szeretnénk legalább megháromszorozni uniós forrásokkal. Így 40 milliárd forintos fejlesztési elképzelést fogunk összeállítani. Én a 25 milliárdot tartom reálisnak a tervezés végére, ez az, amit valóban el tudunk érni" - mondta Sághi Attila.

Hanganyag: Boros Péter

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Bauer Tamás: a szigorú fővárosi reklámrendeletet sem enyhíti a tervezett állami szabályozás

Bauer Tamás: a szigorú fővárosi reklámrendeletet sem enyhíti a tervezett állami szabályozás

Az óriásplakátok mintegy kilenctizedét meg kellene szüntetni a közterületi reklámok szabályozásának tervezett szigorítása miatt – mondta az InfoRádióban a Magyar Reklámszövetség közterületi tagozatának vezetője. Bauer Tamás szerint a változtatás több száz vállalkozás működését veszélyeztetné, és a reklámfelületeknek helyet adó ingatlantulajdonosok is bevételtől esnének el.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
Betörtek az oroszok a NATO légterébe, katasztrófa szélén Oleski - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Betörtek az oroszok a NATO légterébe, katasztrófa szélén Oleski - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Meghívták Vlagyimir Putyin orosz elnököt a decemberi G20 csúcsra, az Egyesült Államokba, a Kreml azt nyilatkozta, hogy fontolóra veszik a dolgot. Az orosz megszállás alatt álló Oleski városának humanitárius ellátása teljesen összeomlott, az ukránok szerint az oroszok mesterségesen éheztetik ki a települést. A donyecki fronton az oroszok Dobropillját, Kosztyantynivkát és Limant szorongatják, a harkivi fronton több település orosz megszállás alá került a napokban. Az orosz erők többször is megsértették a NATO légterét: tegnap egy Mi-8-as, ma egy drón hatolt be a szövetség országaiba engedély nélkül. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×