Infostart.hu
eur:
366.56
usd:
322.3
bux:
151325.22
2026. szeptember 24. csütörtök Gellért, Mercédesz

Több mint kétezer éves szobrot adott vissza Svájc Kínának

Svájc visszaadott Kínának egy a Han-dinasztia idejéből származó, több mint kétezer éves terrakotta szobrot, amely illegálisan jutott az országba.

A svájci szövetségi kulturális hivatal vezetője, Isabelle Chassot hivatalos rendezvény keretében adta át pénteken a műkincset Csinghu Hszunak, Kína svájci nagykövetének. A szobor visszajuttatását a nemzetközi műtárgyforgalmi szakhatóság felügyeli.

A Bázel-Mulhouse-Freiburg reptér vámellenőrei találták meg néhány éve a kínai terrakotta szobrot egy Nagy-Britanniából érkezett csomagban. A küldemény címzettje egy Waadt kantonban élő magánszemély volt. Az ilyen jellegű műkincsekről nyilatkozatot kell tenni, ebben az esetben azonban ez nem történt meg, a vámhivatal ezért értesítette a szakhatóságot.

Az ezt követő vizsgálat során kiderült, hogy a 47 centiméter magas figura, mely valószínűleg egy szolgálót ábrázol, a kínai Han-dinasztia idejéből, megközelítőleg időszámításunk előtt 200-ból származik és illegálisan jutott az országba.

Benno Widmer, a szakhatóság vezetője elmondta, hogy a csomag címzettjét elítélték, a bíróság elrendelte a szobor lefoglalását, így a műkincs visszaadható Kínának.

A svájci műtárgyforgalmi törvény, melynek célja a műkincsek illegális kereskedelmének megakadályozása, 2005 óta van érvényben. A vámhatóság azóta szisztematikusan ellenőrzi a csomagokat a határokon.

Widmer elmondása szerint a vám kérésére 160 esetben lépett közbe a kulturális hivatal és több mint 60 esetben ítéltek el valakit. A törvény megsértése maximálisan két év börtönbüntetést vagy 200 ezer frank (mintegy 51 millió forintos) pénzbírságot von maga után.

Címlapról ajánljuk
Bauer Tamás: a szigorú fővárosi reklámrendeletet sem enyhíti a tervezett állami szabályozás

Bauer Tamás: a szigorú fővárosi reklámrendeletet sem enyhíti a tervezett állami szabályozás

Az óriásplakátok mintegy kilenctizedét meg kellene szüntetni a közterületi reklámok szabályozásának tervezett szigorítása miatt – mondta az InfoRádióban a Magyar Reklámszövetség közterületi tagozatának vezetője. Bauer Tamás szerint a változtatás több száz vállalkozás működését veszélyeztetné, és a reklámfelületeknek helyet adó ingatlantulajdonosok is bevételtől esnének el.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
Betörtek az oroszok a NATO légterébe, katasztrófa szélén Oleski - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Betörtek az oroszok a NATO légterébe, katasztrófa szélén Oleski - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Meghívták Vlagyimir Putyin orosz elnököt a decemberi G20 csúcsra, az Egyesült Államokba, a Kreml azt nyilatkozta, hogy fontolóra veszik a dolgot. Az orosz megszállás alatt álló Oleski városának humanitárius ellátása teljesen összeomlott, az ukránok szerint az oroszok mesterségesen éheztetik ki a települést. A donyecki fronton az oroszok Dobropillját, Kosztyantynivkát és Limant szorongatják, a harkivi fronton több település orosz megszállás alá került a napokban. Az orosz erők többször is megsértették a NATO légterét: tegnap egy Mi-8-as, ma egy drón hatolt be a szövetség országaiba engedély nélkül. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×